Vállalkozás hvg.hu 2019. május. 23. 13:15

Törvénytelen kilakoltatással vádolnak egy céget Korláton

A kis borsodi faluban állítólag egy házat bérbe adó cég közölte a vele vitában álló családdal, hogy felmondta a szerződést és jön a rendőrség meg a gyámhivatal. A lakhatási aktivisták szerint ezzel több gond is van, és követelik a hatóságokat és a céget, hogy tartsák be a törvényeket.

Törvénysértő kilakoltatással fenyegetnek egy kisgyermekes családot Korláton, írja A Város Mindenkié. A lakhatási problémákkal, kilakoltatásokkal foglalkozó civil szervezet szerint egy, a borsodi Korláton élő családot megfenyegette a nekik lakást bérbe adó cég, hogy május 24-én kilakoltatja őket rendőri segítséggel. Az oldal szerint a cég a korláti polgármesterhez köthető.

A kétgyermekes család 2018 szeptembere óta lakik a kétszobás, komfort nélküli ingatlanban, és vita tárgya lett a lakbér és lakásfenntartási költségek. A cég május 12-én közölte, felmondja a bérleti szerződést, és 12 napra rá jön a karhatalom kilakoltatni. A családot elmondásuk szerint közben felkereste a területileg illetékes gyámhivatal munkatársa is, aki kilátásba helyezte a gyermekek állami gondozásba vételét.

Az Utcajogász Egyesület május 21-én levélben tájékoztatta a bérbeadó céget arról, hogy a vonatkozó törvényi rendelkezések szerint a felmondási idő még akkor sem járt volna le május 24-éig, ha a felmondás érvényes lett volna (de nem volt az), továbbá, hogy a lakás kiürítését csak törvényes eljárásban, önálló bírósági végrehajtó hajthatja végre. A rendőrség közreműködését is csak önálló bírósági végrehajtó kérheti, és amennyiben a levelükben foglalt módon járnak el, úgy bűncselekményt követnek el, a rendőrségnek velük szemben keletkezik intézkedési kötelezettsége. A törvények betartására A Város Mindenkié is felszólítja a céget.

Korláton 2019 februárjától Takács Krisztián a polgármester, és azt nyilatkozta a BAON-nak a terveivel kapcsolatosan: "Több házat vásároltam itt, és már megvan a telek, ahol építkezni szeretnék a családommal, igénybe véve a falusi csokot. Ez a kedvezmény egyébként nagyon nagy segítség a családoknak, Korláton is sok az üres ház, amelyek újra benépesülhetnének".

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.