Vállalkozás hvg.hu 2019. május. 16. 16:26

Közel 3000 milliárd forintos üzletre készül a Nestlé

Nem teljesített elég jól a Nestlé Skin Health, eladnák.

10,2 milliárd svájci frankért, vagyis 2923 milliárd forintért adná el a Nestlé a bőrápolási üzletágát – írta meg a Reuters. A Nestlé az EQT Partners vezette csoporttal tárgyal.

A cél az, hogy átalakítsák a Nestlé portfólióját, ahogy a fogyasztói szokások változnak, így a Nestlé Skin Healtht és a Galderma márkanevet sem tartják meg. Mark Schneider, a cég vezérigazgatója még tavaly jelentette be, hogy megpróbálnak vevőt találni azokra az üzletágakra, amelyek nem teljesítenek elég jól.

Azt az EQT sajtóközleménye is megerősítette: egy konzorcium tagjaként, amelyben arab emírségekbeli befektetők is részt vesznek, már korábban egyeztettek a Nestlével, mostanra pedig eljutottak oda, hogy az összes vevőjelölt közül egyedül velük folytat a svájci vállalat tárgyalást.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.