Vállalkozás MTI / hvg.hu 2019. március. 20. 04:59

A Takarékbank vinné az egész Budapest Bankot

Erről a Takarékbankot igazgató Vida József beszélt.

Vida József, a Takarékbank Zrt. elnök-vezérigazgatója lehetségesnek tartja, hogy a Takarékbank kérőként megméreti magát a Budapest Bank (BB) privatizációjakor, ha erre lehetőség lesz, álláspontja szerint minden lehetőséget meg kell vizsgálni.

Vida József az InfoRádió Aréna című műsorában emlékeztetett, 2018-ban döntés született arról, hogy 2019 végére a takarékok fúziójával egy megújult, univerzális nagybank jön létre, amelynek mintegy 750 bankfiókból álló hálózata a legnagyobb lesz az országban, másfélszerese a sorban utána következő kereskedelmi bankénak. Céljuk, hogy 15 kilométeres körzetben mindenki elérje fiókjaikat.

[Gigabank épülhet Mészáros Lőrincnek]

A magyar kormány január végén határozatban bízta meg Bártfai-Mager Andrea állami vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert, hogy koordinálja a tárgyalásokat a bank többségi állami tulajdonának megszüntetéséről. A miniszter feladata az, hogy az állam részesedését legalább azon az áron adja el, amelyet 2015-ben kifizetett a korábbi tulajdonosnak, a GE-nek. Ez 700 milllió dollár – nagyjából 620 millió eurónak felel meg.

Vidát korábban egyébként beválasztották Mészáros Lőrinc cégbirodalmának központi cége, az Opus Global Zrt. igazgatóságába.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.