Ökológiai lábnyomát csökkentené azzal, hogy először bérbe adja, és csak utána árulja bútorait.
Klasszikus üzleti modelljéhez képest teljesen új területen próbálkozik az IKEA: Svájcban már februárban lehet bérelni irodaszéket, vagy akár konyhát is, melyeket visszavétel után szükség szerint kijavítanak, majd eladják őket. Az IKEA első körben az irodabútorok bérbeadását teszteli, majd a konyhák következnek, itt elsősorban a frontok, azaz a konyhaszekrény-ajtók bérlése valósulhat meg.
Az IKEA célja az, hogy meghosszabbítsák a termékek élettartamát. A bérbeadás segítségével 15 százalékkal, 2030-ra pedig akár 70 százalékkal is csökkenhet a bútoróriás ökológiai lábnyoma – írta a Financial Times. Az áruház újabb kanapéit például már úgy tervezték, hogy könnyen alkotóelemeire (fára, fémre, szivacsra és textilre) lehessen választani azokat az újrafelhasználás érdekében.
Az IKEA üzleti modellje az elmúlt években komoly változásokon ment keresztül: több országban kisebb, városközpontban elhelyezkedő, egy adott helyiség – pl. konyha vagy hálószoba – bútoraira fókuszáló úgynevezett pop-up üzleteket nyitottak, illetve lehet interneten vásárolni, illetve házhozszállítást is kérni. Bár a netes rendelés és a házhozszállítás már elérhető itthon, a 2019-es évben a svéd vállalat Magyarországon online szolgáltatásainak fejlesztésére fókuszál, ebben az üzleti évben nem tervezi újabb áruház nyitását.
„A bérbeadási szolgáltatás egyelőre teszt, amennyiben sikerrel zárul, az IKEA több piacán is bevezeti, azonban ennek átfutási ideje több év is lehet. Idén ezt a szolgáltatást bizonyosan nem vezeti be az IKEA Magyarország, ugyanis most a bútorok második élete elnevezésű program bevezetésén dolgozunk. Ennek lényege, hogy a vásárlók a már megunt és nem használt IKEA bútorokat visszahozhatják az IKEA áruházaiba, ahol a meghatározott értékért cserébe a vásárló ajándékkártyát kap, az IKEA pedig ugyanezen az áron FYND részlegében újraértékesíti a terméket” közölte a hvg.hu-val az IKEA.