Vállalkozás hvg.hu 2019. január. 09. 12:43

Mészáros Lőrinc öccsétől vesz munkagépeket a Magyar Közút

Mészáros János nem először üzletel az állami közútkezelővel.

Nettó 567 millió forintért vesz összesen 34 darab aszfalttömörítő gépet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. – írja a 24.hu. Az állami cég a Pegazus Trade Kft.-től vásárolja a gépeket, amelynek tulajdonosa Mészáros János, a volt felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc öccse.

Mészáros János cégei általában jól szerepelnek az állami közútkezelő pályázatain: tavaly decemberben például a Magyar Közút két pályázatán is a Herceghalom Interat Zrt. futott be győztesként, amely február óta van Mészáros tulajdonában a Pegazuson keresztül.

A rendőrség áprilisban szintén az Interattal kötött beszállítói szerződést. Mészáros János másik cégénak, az Agro-Felcsútnak is volt már dolga a Magyar Közúttal: a cég 770 millió forintért rendelt tőlük sószórókat.

A Pegazust 1992-ben alapították, 14 főnek ad munkát az Opten adatai szerint. Árbevételük 2013-ban mindössze nettó 42 millió forint volt, 2016-ban viszont már meghaladta az egymilliárdot, 2017-ben pedig a 2,3 milliárd forintot is elhagyta. 2013-ban még veszteségesek voltak, de 2017-ben már 360 millió forint nyereségnél tartottak.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.