Az Autóhof Óbarok kamionos pihenőhelyet ma adták át.
Ha kamionok mennek az utakon, akkor működik a gazdaság - hangoztatta az innovációs és technológiai miniszter pénteken az M1-es autópálya főváros felé vezető oldalának 43-as kilométerénél, az óbaroki lehajtónál, ahol korszerű kamionos pihenőt adtak át.
Palkovics László az Autóhof Óbarok kamionos pihenőhely átadásán azt is mondta, "ha nincs mit szállítani, akkor a kamionok sem mennek", de most nem ez a helyzet. Éppen ezért, mindenfajta olyan beruházás, mint az óbaroki, üdvözlendő - emelte ki a miniszter, aki reméli, hogy a jövőben még több ilyen épül Magyarországon, ami azt mutatja, gondosodnak a fuvarozókról. A tárcavezető kiemelte, hogy a szállítmányozási iparág 2010 óta minden évben 6 százalék feletti mértékben járul hozzá a hazai GDP-hez, ami kétezer milliárd forintot vagy afölötti összeget jelent.
Palkovics László felhívta a figyelmet arra, hogy komoly kihívások előtt áll az árufuvarozói szakma: "úgy tűnik Nyugat-Európában félnek a kelet-európai fuvarozóktól, ezért limitálni akarják őket". Magyarország a hasonlóan gondolkodó szövetségeseivel együtt minden lehetséges fórumon fellépett a brüsszeli szabályozási tervekkel szemben - mondta.
Mészáros Lőrinc, az Autohof Óbarok tulajdonosa innovatív, hiánypótló beruházásnak nevezte a pihenőhelyet, amely egyedülálló hazánkban és valószínűleg Európában sincs hasonló. A parkoló 1,1 milliárd forintból épült meg, teljesen saját forrásból, hitel és támogatások nélkül - tette hozzá. A tulajdonos elmondta, hogy a pihenőhelyen 124 kamionnak és 11 lakókocsinak tudnak helyet biztosítani. Ezen kívül 11 hűtőkamionnak, 4 túlméretes szerelvénynek, továbbá veszélyes anyagot, illetve élőállatot szállító szerelvénynek alakítottak ki parkolókat.
A területen külső kondipark, vandálbiztos fürdők és mosoda létesültek, de külön fürdési lehetőséget biztosítanak a női sofőröknek. A kamionvezetők kényelmét bolt, étterem, 19 szobás panzió, bankautomata, útdíj fizetési lehetőség és üzemanyagkút is biztosítja. A tulajdonos kiemelte, hogy a fejlesztéssel tizenhat új munkahely jött létre.