A közvetítő jutalékát is vissza kell téríteni, ha töröltek egy repülőt – mondta ki az Európai Bizottság.
Ha törölnek egy légi járatot, akkor a légitársaságnak vissza kell téríteni a közvetítő által beszedett jutalékot is, legalábbis akkor, ha erről a jutalékról tudomása volt – így döntött az Európai Bíróság.
A testületet az után keresték meg, hogy egy utas egy német honlapon Hamburgból Faróba tartó gépre jegyet vett, majd a járatot törölték. A német családnak a Vueling Airlines visszafizette a jegyek árát, azt a pénzt azonban nem volt hajlandó visszatéríteni, amelyet az online közvetítő cég kapott. Emiatt a vásárló bírósághoz fordult, akik azt kérték, hogy az Európai Bíróság értelmezze a légi utasok jogairól szóló rendeletet.
Az Európai Bíróság a jegyvásárlónak adott igazat: nem csak a jegyárat kell visszafizetni, hanem a közvetítő jutalékát is. Az egyetlen kivételt az jelenti, ha a jutalékot a légi fuvarozó tudta nélkül határozták meg. Azt, hogy ez így történt-e, a helyi bíróságnak kell megvizsgálnia.