Még kormányzati pénzt is kapnak fejlesztéseikhez a kormányközeli cégek.
Már száznál több vajdasági település örülhet az Elios LED-lámpáinak. A korábban a magyar kormányfő vejének, Tiborcz Istvánnak a tulajdonában levő cég ottani leányvállalata nem csak magyarlakta településeken tarol a köz- és magánszféra együttműködésében megvalósuló fejlesztésekből – büszkélkedett a HVG tudósítójának az egyik város főépítésze.
A pénz ott nem az EU-tól jön, hanem részben a magyar kormánytól: Magyarország százmilliárdos nagyságrendben finanszírozza a határon túli magyar területek vállalkozásait, és ebből 65 milliárd jut szerb területekre.
Ráadásul az OLAF ott nem is vizsgálódik az Elios után, amely feltűnően rejtőzködik. A HVG munkatársa azt tapasztalta, hogy a szerbiai honlapon megadott újvidéki címről már több mint fél éve elköltözött a vállat, a másik megadott cím pedig jellegzetes cégtemető: tucatnyi társaság van bejegyezve egy hatodik emeleti lakásba.
Tudósítónk Horvátországban is felmérte a kormányhoz közeli oligarchák üzleteit. Itt, akárcsak Csehországban Mészáros Lőrinc aktív, és a felcsúti polgámester egyre nagyobb részt hasít ki a közös üzletekből.
További részletek a HVG csütörtökön megjelenő számában.