Vállalkozás hvg.hu 2018. március. 26. 15:52

Mészáros Lőrinc betársul a biztosítási szakma Mészáros Lőrince mellé

A biztosítási piacra is beszállt a felcsúti polgármester.

A GVH megadta az engedélyt, hogy a Mészáros Csoport közvetett irányítást szerezzen a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft.-ben. Mészáros Lőrinc és felesége, Mészárosné Kelemen Beatrix az alkuszcég eddigi vezetőjével, Keszthelyi Erikkel közösen fogják irányítani a vállalatot.

Amikor fél éve bemutattuk Keszthelyi Eriket, úgy írtunk róla: a biztosítási szakma Mészáros Lőrincéről van szó. A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. hozta tető alá például a Fővárosi Csatornázási Művek és további öt vízi közműcég három évre szóló vagyon és felelősségbiztosítási szerződését is. Akkor arról volt szó: várhatóan harminc-negyven százalékkal drágább biztosításokat köt a fővárosi cégek többsége a még le sem járt szerződések helyett. Az indoklás szerint azért, mivel Keszthelyi Erik alkuszcége által „mentorált” új ajánlatok lényegesen több szolgáltatást tartalmaztak.

Keszthelyi néhány év alatt tarolta le a piacot. Házaló ügynökként kezdte a MIC Biztosítási Alkusz Kft.-nél, majd az Optimal-GB Kft.-hez szegődött, ahol 2012-ben tulajdonos lett. Három év alatt kiszorította a többi tulajdonost és Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft.-re változtatta a cég nevét. A néhány tízmilliós árbevételű cégből tíz év alatt 3 milliárdos árbevételű céggé emelkedett, gyakorlatilag letarolta a nagyobb állami és önkormányzati vállalatok biztosítási piacát.

Mészáros Lőrincnek ma nagy napja van: azt is bejelentették, hogy a cseh partner kivásárlása után a Mészáros Csoport kizárólagos irányítása alá kerül a Mátrai Erőmű.

* * * Gondoskodjon családja anyagi biztonságáról nehéz helyzetben is

A jelenlegi nehéz, bizonytalan gazdasági helyzetben még fontosabb a család anyagi védelme. A Bankmonitor Biztonság biztosítás választásával nehéz helyzetben a családnak legalább a hitelei törlesztésével nem kell foglalkoznia.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.