Vállalkozás hvg.hu 2018. február. 28. 07:20

Ez áll a hódmezővásárhelyi Elios-szerződésben

Nettó 577 millió forintért korszerűsítette az Elios a a közvilágítást a szerződés értelmében.

A város weboldalán elérhető az ajánlattételi felhívás, az Eliosszal – akkor még jogi elődjével, az ES Holdinggal – kötött szerződés és a Közbeszerzési Döntőbizottság határozata, amelyben részben elutasította a Tungsram–Schrédernek a közbeszerzési eljárás ellen benyújtott kérelmét.

A város vasárnap megválasztott, új polgármestere, Márki-Zay Péter már korábban ígéretet tett arra, hogy nyilvánosságra hozza a város közbeszerzési dokumentumait, ha nyer. Hétfőn azt is közölte, hogy kikéri az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalától (OLAF) az Elios-ügy Hódmezővásárhelyre vonatkozó megállapításait.

Ahogy a Direkt36 még 2015-ben megírta, éppen Hódmezővásárhely volt az a város, ahonnan az Elios elrugaszkodott: a cég ott nyert el először pályázatot közvilágítás korszerűsítésére. A cég referencia nélkül nyert, később pedig azért tudott újabb és újabb közbeszerzéseket nyerni, mert az önkormányzatok épp olyan referenciákat kértek, amilyet Hódmezővásárhelyen szereztek.

A szerződésben a vállalkozói díjat nettó 577 004 129, bruttó 721 255 161 forintban állapították meg. A dokumentum szerint a vállalkozó – azaz Tiborcz István és Erdei Bálint, az ES Holding Zrt. vezérigazgatói – azt vállalta, hogy a projekttel az "érintett fogyasztási helyek tekintetében 25% megtakarítást ér el".

Lázár-Tiborcz szerződés by HVG.hu on Scribd

Cikkünk megjelenése után reagált Krakkó Ákos, Lázár János sajtófőnöke: állítása szerint a szerződés 2010 óta fent volt az önkormányzat honlapján és akkor sem került le onnan, amikor három éve átalakították a weboldalt. Ami viszont az Átlátszó cikke szerint újdonság:

Hódmezővásárhely weboldalán kedden közzétették a közbeszerzésekkel kapcsolatos iratokat is 2010-ig: köztük a közvilágítás korszerűsítésére vonatkozó ajánlattételi felhívást, az az ES Holdinggal kötött szerződést, és a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatát, amelyben részben elutasította a Tungsram-Schrédernek a közbeszerzési eljárás ellen benyújtott panaszát.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?