Vállalkozás hvg.hu 2018. február. 09. 11:42

30-40 milliárd forint marad a vendéglátóipari cégeknél az idei áfacsökkentésből

Nagyjából 900 milliárd forint forgalmat érnek el évente a vendéglátóipari vállalkozások.

30-40 milliárd forint marad a vendéglátóipari vállalkozásoknál az idei áfacsökkentésből – fejtette ki Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány kuratóriumának elnöke – írta az MTI. A Világgazdaság pénteki számában elmondta, nagyjából 900 milliárd forint forgalmat érnek el évente a vendéglátóipari vállalkozások, és ha ebből kivonják azoknak a termékeknek, szolgáltatásoknak a forgalmát, amelyek nem a kedvezményes áfával adóznak, akkor éves szinten mintegy 400 milliárd forint után kell a kedvezményes áfával adózni.

Princzinger kifejtette, tavaly már nem 27, hanem 18 százalék áfát kellett fizetni, idén pedig 5 százalékot, plusz 4 százalék turizmusfejlesztési hozzájárulást. Feltételezve, hogy idén is meglesz a tavalyi forgalmuk, ami után az előző évben 72 milliárd forintnyi áfát fizettek be, ehelyett az idén már csak 36 milliárd jár az államnak.

"Némi becslési pontatlanságot vállalva megkockáztathatjuk tehát, hogy 30-40 milliárd forint marad a vállalkozásoknál idén" – mondta.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.