Vállalkozás hvg.hu 2017. október. 10. 10:55

Novemberben már működni fog az ország első geotermikus erőműve

A turai létesítmény 3,5 milliárdból valósult meg.

Novemberben elindulhat az ország első geotermikus hőerőműve – írja az Mfor. A portál a szingapúri beruházó közleményét idézi, amely szerint a turai berendezés már üzembehelyezési szakaszban van, a következő hónapban pedig meg is kezdi a működését.

A 2,7 megawattos turai geotermikus hőerőművet 3,4 milliárd forintból valósítja meg a KS Orka Renewables, az előkészítésre további 2,1 milliárdot fordítottak. A tavalyi bejelentés idején azt közölték, az erőmű hozzávetőleg 800 családi ház évi villamosenergia-igényét fogja biztosítani.

Miszori László, a termálkutat és a hozzá tartozó területet tulajdonló, 2002-ben alakult Turawell Kft. ügyvezetője akkor arról beszélt: a korszerű technológiával épülő geotermikus erőműben a föld mélyéről érkező 129 Celsius-fokos termálvíz hajtja majd a turbinákat. Az így megtermelt energiát az Elmű országos hálózatába továbbítják majd a mindenkori kötelező átvételi áron.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.