Vállalkozás hvg.hu 2017. szeptember. 01. 17:27

Eldőlt, ki üzemelteti a Duna Arénát

A mai naptól tudható, ki fogja majd fenntartani a Duna Arénát. A vizes vb-re épített uszoda üzemeltetője a Nemzeti Sportközpontok (NSK) lesz – közölte a cég a hvg.hu-val.

A Nemzeti Sportközpontok lapunk kérdésére azt írta, 2018-tól ők fogják fenntartani a Duna Arénát. Az uszodát a világbajnokság utáni igényeknek megfelelően átépítik, a versenytérben lévő ideiglenes lelátókat elbontják, elvégzik a szükséges gépészeti átszereléseket – áll a tájékoztatásban. A teljes komplexumot várhatóan 2018 második negyedévében veheti majd használatba a nagyközönség.

A Duna Arénát a vizes világbajnoksághoz építette a kormány 46 milliárd forintért, az uszodának azonban csak tegnapig volt üzemeltetője. A létesítmény éves fenntartási költsége is legalább 1 milliárd forint lehet, azaz jókora veszteséggel kell számolni. Az mno.hu szerint a Duna Arénát havi nettó 142 millió forintért, azaz összesen 497 millióért a B-Omega-T Kft. üzemeltette augusztus 31-ig, utána az aréna sorsa kérdéses volt – egészen eddig. A világbajnokság előtt három hónappal pályázatot írtak ki az üzemeltetésre, de sem a főváros, sem az úszószövetség, sem a XIII. kerület, sőt akkor még a többi budapesti uszodát is fenntartó NSK sem vállalta.

A Dagály sorsa még kérdéses

A vizes vb megrendezéséhez 2015 decemberében vette át az állam a Dagály tulajdonjogát a főváros alá tartozó Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-től (BGYH). A Dagály Fürdőt magát is csak jövő májusban nyitnák meg, addig zárva tart, annak azonban még mindig nincs meg a leendő üzemeltetője. A tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. ugyanis kérdésünkre azt mondta, a fürdő üzemeltetőjét a későbbiekben fogják csak kiválasztani. Noha a BGYH korábban azt közölte lapunkkal, ők továbbra is szívesen fenntartanák majd a Dagályt, mostani kérdésünkre azt írták, nincsen még információjuk a fürdő jövőjéről. Korábban a gazdaságtalan fenntartású Duna Arénával együtt képzelték el a nyereséges fürdő fenntartását, akkor kérdésünkre Tarlós István is azt mondta, hogy üzemeltesse csak az állam az uszodát, ha már egy ekkora csarnokot akartak építeni. Most, hogy a Duna Arénát leválasztják a Dagályról, annak üzemeltetése visszakerülhetne a BGYH-hoz, legalább is ez lenne logikus.

A Mentsük meg a Dagály Fürdőt Facebook-oldaltól úgy tudjuk, hogy amíg a rendkívül gazdaságtalan fenntartású Duna Arénával együtt képzelték el a Dagály strand működtetését, addig azt sem a BGYH, se más nem szívesen vállalta volna.

hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.