Vállalkozás hvg.hu 2017. augusztus. 30. 14:29

Egymillió eurós zsákmány: román zsebtolvajbanda zajos pere Párizs mellett

Nem gyerekek, hanem pénzgépek – így foglalta össze a tényállást az ügyész egy Párizs melletti bíróságon, ahol egy romániai roma család ágas-bogas ügyét próbálják meg tisztázni. Olyan ez, mint egy Kusturica-film – írja helyszíni beszámolójában a Le Monde tudósítója.

Az 57 éves családfő, akit pátriárkának neveznek, Olténia fővárosából, Krajovából hozta családját Franciaországba, hogy ott a zsebtolvajlás ősi és jól jövedelmező mesterségét gyakorolják. Napi 1000-2000 euró volt a családfő elvárása. A zsebtolvajok, akiknek a többsége fiatal, sőt gyerekkorú volt a bűntények elkövetése idején, elsősorban a párizsi metróban és a Disneylandben dolgozott a francia főváros mellett. A zsákmányt egy kínai vendéglőben rejtették el. Ennek főnökasszonya is bíróság előtt áll. Épp úgy, mint az a szállodás, akinél a család lakott.

Mivel vádolja az ügyészség Marian Tincát, a pátriárkát?

Ő kényszerített bennünket arra, hogy zsebtolvajok legyünk – mondta a pátriárka 28 éves lánya. Ő volt az egyetlen, aki megtörte a családi szolidaritást és alátámasztotta az ügyészség vádját. Tíz évre börtönbe juttatsz, te ri..yó! – kiáltotta dühösen a pátriárka, aki közölte: elvágja a saját torkát, ha ügyét nem viszik a strasbourgi bíróság elé. A dühöngő papát kivezették a tárgyalóteremből, és közölték vele, nem tíz, hanem húsz évet is kaphat visszaesőként.

Hét gyereket és fiatalkorút már júliusban elítélt a bíróság. A 12–17 éves vádlottak büntetése viszonylag enyhe volt. A gyerekkorúak szigorú megrovást kaptak, az idősebbek pár hónapos börtönt. A legsúlyosabb ítélet 30 hónap volt. A francia bíróság áldozatnak tekinti őket, akik a pátriárka terrorja alatt végezték ősi mesterségüket. A zsákmány értéke meghaladta az egymillió dollárt az ügyészség szerint.

Külön felróják a roma családnak, hogy gyakran gyerekeket fosztottak ki a Disneylandben és a párizsi metróban. Franciaország a világ első számú turista-nagyhatalma. Ezt a pozíciót mindenáron szeretnék megtartani. A veszélyt elsősorban az iszlamista terrorizmus jelenti, de a hétköznapi bosszúságok sem elhanyagolhatóak. Az a turista család, amely minden készpénzét elveszíti a Disneylandben, nem biztos, hogy szívesen újra visszatér oda. Ezért a Le Monde szerint kemény ítélet várható.

A zsebtolvaj ügy a lehető legrosszabbkor jön Romániának. Emmanuel Macron elnök nemrég Bukarestben megígérte, hogy támogatni fogja Románia belépését a schengeni övezetbe. Eddig Franciaország épp a hasonló ügyek miatt akadályozta ezt, hiszen hiába utasították ki a romániai bűnözőket, azok csak visszatértek francia földre. A roma zsebtolvaj család ügyében pénteken hirdet ítéletet a bíróság, amely példát is akar statuálni, hiszen nyilván nem ez az egyetlen család, mely Romániából Franciaországba érkezett, hogy zsebtolvajlásból vagyont hozzon össze.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.