2017. június. 27. 10:24 MTI Utolsó frissítés: 2017. június. 27. 10:53 Vállalkozás

Áfacsaló étolaj-kereskedőket kapcsolt le a NAV

Romániában vett étolajjal csaltak, amit aztán éttermeknek és sütödéknek adtak el.

Több mint 300 millió forint kárt okozott a költségvetésnek az az étolaj-kereskedő bűnszervezet, amelynek tagjait a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-alföldi pénzügyi nyomozói fogták el.

A NAV az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: a gyanú szerint egy kecskeméti férfi Romániából vásárolt étolajat, amelyet főként magyar éttermeknek, sütödéknek értékesített. Az eladási árban szereplő áfát többféle módszer ötvözésével csalta el. Tettéhez nemcsak magyar, hanem cseh, szlovák, lengyel és román cégekből álló, fiktív számlákat kiállító hálózatot is felhasznált. A valótlan tartalmú számlákkal több mint háromszázmillió forint kárt okozott az állami költségvetésnek.

A NAV pénzügyi nyomozói és informatikai munkatársai egyszerre csaknem húsz helyszínen jelentek meg, és elfogták a bűnszervezet vezetőjét és tagjait. A kár megtérülésére járműveket, egy új építésű ingatlant és a gyanúsítottak lakásán talált több millió forint készpénzt is lefoglalták.

A bűnszervezet vezetőjét és négy tagját különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználása miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. Ez a bűncselekmény akár húsz év szabadságvesztéssel is büntethető.

A közleményben megjegyezték: egy éven belül ez a második eset, hogy az illegális étolaj-kereskedelmi piac jelentős szereplőjét leplezte le a NAV.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tavaly júniusban huszonhat ember ellen emelt vádat egy kiskunfélegyházi étolajgyártó cég működése ügyében. A cégláncolatot működtető étolajgyártó cég vezetője és társai csaknem három éven át több mint 4,1 milliárd forint áfát nem fizettek be a költségvetésbe.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.