Vállalkozás hvg.hu 2017. június. 02. 09:31

A Mediaworks megveszi a Magyar Időket, felmondások jönnek

77 millió forintos tartalékot képeztek az elbocsátások miatti költségekre.

A Magyar Idők Kiadó Kft. 2016-os éves beszámolójához a minap leadott kiegészítő mellékletben a céltartalék fejezetben az szerepel, hogy a kiadó jelenlegi 100 százalékos tulajdonosa, Liszkay Gábor el fogja adni a céget a Mediaworks Zrt.-nek.

„Az átszervezés következtében a munkavállalók egy részének meg fog szűnni a munkaviszonya, a bekövetkezendő felmondási bérekre, végkielégítésekre, szabadságmegváltásokra képzett a Társaság ekkora mértékű céltartalékot” – áll a mellékletben.

A karcsúsítás előreláthatóan összesen 76,8 millió forint költséggel fog járni, a végkielégítések, a szabadságok kiváltása és a felmondási bérek és ezek járulékos terhei ennyit vihetnek el.

A Népszabadság bezárása után nem sokkal Mészáros Lőrinc közvetett tulajdonába került Mediaworks adja ki többek között a Nemzeti Sportot és a Világgazdaságot. Tavaly megszerezte a Pannon Lapok Társasága Kft.-t is, amely négy dunántúli megyében napilapok gazdája. Innen 500 millió forintos osztalékot vett ki, a tavalyi éve azonban veszteséges volt, 11 milliárdos árbevétel mellett 2,5 milliárd forintos mínuszt hozott össze.

A Magyar Idők Kiadó Kft. viszont tavaly észvesztő száguldásba fogott, egy év alatt közel 1,5 milliárd forinttal növelni tudta az árbevételét, amely így 2,4 milliárd forintra duzzadt. Az állami hirdetésekkel alaposan kistafírozott újság 2016-ban 375 millió forint adózás előtti nyereséget könyvelhetett el, egy évvel korábban még 340 milliós mínuszban volt.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.