Vállalkozás MTI 2017. május. 16. 19:46

Bejelentés jöhet, kisvárosnyi embert rúghat ki a Ford

A Ford arra készül, hogy nagyjából tízszázalékos létszámleépítést hajt végre jövedelmezőségének növelése és részvényárfolyamának támogatása érdekében - értesült a Wall Street Journal.

A Ford 202 ezer munkavállalója közül 20 ezret bocsátanak el, és már a héten bejelenthetik a leépítést - tudta meg a Wall Street Journal. A munkavállalók fele dolgozik Észak-Amerikában, a többiek szerte a világban.

Az első negyedéves gyorsjelentés közzététele után a vállalatvezetés jelezte, azt tervezi, hogy idén 3 milliárd dollárral csökkentik a költségeket, aminek eredményeként jövőre jövedelmezőbbé válhat, még akkor is, ha eladásai nem növekednek.

A Ford részvényei értékük 40 százalékát veszítették el az utóbbi három év alatt. A vállalat piaci tőkeértéke 43,56 milliárd dollár, míg a nagy rivális General Motorsé 51,04 milliárd, a Tesláé pedig 51,89 milliárd dollárt tesz ki.

A Ford szóvivője nem erősítette meg az újság értesüléseit.

"Még nem jelentettük be a munkavállalókat érintő megszorításokat, és nem kommentálunk spekulációkat" - fogalmazott Mike Moran, hozzátéve, hogy továbbra is az értéket és ezáltal a nyereséget növelő három legfontosabb stratégiai irányra koncentrálnak. A munka részét képezi a költségcsökkentés és a hatékonyságnövelés is.

A Ford éves összehasonlításban közel 4 százalékkal, 39,1 milliárd dollárra növelte eladásait január-márciusban, de a nyeresége 35 százalékkal, 1,59 milliárd dollárra csökkent. Az első negyedéves eredményt a visszahívások magas költségein és a magas nyersanyagárakon kívül az árfolyamhatás is rontotta.

 

hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.