Vállalkozás hvg.hu 2017. április. 13. 14:03

Erősen próbálkozik a United, hogy elfeledtesse a botrányt

Lehet, hogy több fog kerülni a cégnek az utas leráncigálása, mint hetven repülőjegy ára.

Minden utasnak visszatéríti a jegy árát a United Airlines azon a járaton, amelyikről egy utast erőszakkal ráncigáltak le a biztonsági emberek – közölte a cég vezetője. Az amerikai társaság láthatóan mindent megtesz azért, hogy megpróbálja jóvátenni a hírhedt akciót, Oscar Munoz elnök-vezérigazgató bocsánatot is kért – igaz, korábban még helyeselte az eljárást. 

A hetven utasnak szóló kártérítés fényét kicsit rontja, hogy a társaság a Bloomberg kérdésére nem árulta el, a kompenzációt pénzben kapják az utasok, netán törzsutaskártyájukon írják jóvá, vagy más formában adja nekik a United.

A United Airlines Chicagóból Louisville-be közlekedő járatára több jegyet adtak el, ezért nem maradt hely a társaság néhány munkatársának, még úgy sem, hogy az önként lemaradó utasoknak kártérítést ajánlottak fel, így önkényesen kiválasztottak négy utast, és felajánlották nekik, hogy másik géppel elszállítják őket. Hárman elfogadták az ajánlatot, a kínai származású férfi azonban nem akart leszállni. Erre hívták a biztonságiakat, akik fejbe verték, a padlóra szorították, és a karjánál megragadva húzták ki a repülőgépről. A véres jelenetet az egyik utas mobiltelefonon rögzítette, így került nyilvánosságra. A videó itt látható.

Címkék
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.