Vállalkozás hvg.hu 2017. március. 23. 15:19

Húsz százalékkal is drágulhat a temetkezés

A kötelezővé tett online számviteli rendszer miatt 20 százalékkal nőhet a temetkezési vállalkozók költsége, amit végső soron az elhunyt hozzátartozói fizetnek majd meg.

Még tavaly decemberben módosították a temetőkről és a temetkezésről szóló törvény végrehajtását szabályzó kormányrendeletet, amelyt olyan szolgáltatásokat is fizetőssé tett, amit eddig ingyen kaptak az elhunyt hozzátartozói. A temetkezési vállalkozásoknak júliusig kell átállni az online számlázási rendszerre, az ehhez szükséges szoftvert azonban csak áremeléssel tudják finanszírozni a cégek – írja a Napi.hu.

Czirléné Kovács Tímea, tótkomlósi vállalkozó szerint a ravatalozó használati díját most több tételre bontották: a személyi okmányokért, valamint az elhunyt ruháinak az átvételéért, a statisztikai adatszolgáltatásban való közreműködésért, az elhunyt megtekintéséért is pluszköltséget kell számolni. "Növekszik az adminisztrációnk, új számlázóprogramot kell venni, ami a legenyhébb árakkal számolva is minimum 20 százalékkal növeli a temetési költségeket" – teszi hozzá a vállalkozó.

A Magyar Temetkezési Szolgáltatók Országos Szakegyesületének vezetője, Palkovics Katalin szerint folyamatos az egyeztetés a Belügyminisztériummal a kormányrendeletben előírt egységes számlakép minél egyszerűbb használatáért.

hvg360 Nemes Nikolett 2025. május. 04. 19:30

Radnay Csilla: Amikor bajszos, hatvanas, pocakos gőg kezd el üvölteni körülöttem, arra nagyon érzékenyen reagálok

Bizonyos körökben a #metoo mozgalom javított a női alkotók helyzetén, közben azonban olyan politikai elit ül a fejünkön, ahol feleségek esnek át vak komondorokon, és a kiindulópont még mindig az, hogy férfinak lenni felsőbbrendű helyzet – mondja Radnay Csilla színésznő. Miért mindennapi társa a halál gondolata, és mikor érzett akkora kiégést, hogy csaknem elhagyta a pályát? Mit kezd szakmája megosztottságával? Erről is beszélgettünk a színésznővel a nemrég bemutatott, Védőháló című darab kapcsán, amely egy öngyilkosság történetét dolgozza fel.