Újabb egymilliárd forinttal kerül többe az úszó vébé leglátványosabbnak ígért versenyszáma, az óriás-toronyugrás helyszíne, így már csaknem 3 milliárd forintot nyel el az eredetileg 1,38 milliárdos “sporteszköz”.
Másodszor srófolják feljebb a szervezők által a vizes vébé leglátványosabbnak tartott versenyszáma “sporteszközének” árát. A világbajnokságok programjába 2013-ban bekerült óriás-toronyugráshoz az első kerületi Duna-parton, a Batthyány térnél építik fel a tervek szerint 33 méteres ideiglenes ugrótornyot – eredetileg 1,38 milliárd forintból. Az uniós elektronikus közbeszerzési értesítőből azonban az derül ki, hogy az időközben 1,92 milliárdra duzzadt összeg
további 1,013 milliárddal növekszik.
Így összesen 2,933 milliárdnál állnak az ideiglenes acél-beton szerkezet kivitelezési, üzemeltetési és bontási költségei.
A Margitszigetre is költenek majd’ 300 milliót |
Egy további szerződés keretében – a jelenlegi állás szerint – 297,6 millió forintot költenek a Margitsziget környezeti fejlesztésére. A második ütem kivitelezését az OPUS Ingatlanszolgáltató és Kivitelező végezheti el. A feladatok között játszótér- és kertfejlesztés, illemhely újjáépítése, kerítésjavítások, lehajtó, lépcsők, gyalogoshíd felújítása szerepel. |
Az újabb közbeszerzési eredményhirdetésben az elvégzendő feladatok nem változtak, sőt némiképp szűkszavúbban fogalmazták meg ugyanazokat a tennivalókat.
A hirdetmény nélküli tárgyalásos tender nyertes ajánlattevője a korábbi költségverziókhoz hasonlóan ezúttal is a West Hungária Bau, de most már csak egy ellenfele volt, a korábban is pályázó ZÁÉV. Az előző kanyarban még pályán lévő Strabag-MML most nem indult.
A acéltorony és a medence egy 17x47 méter alapterületű vasbeton platformra kerül, amelynek kialakításához 615 köbméter betont és 125 tonna betonacélt használnak fel. A platform alépítményét a Dunában alakítják ki, illetve a Dunán lehorgonyzó hajóról építkezve.
A sportolók egy 33 méter magasságú és 65 tonna súlyú toronyból egy ahhoz kapcsolódó, 15 méter átmérőjű és körülbelül hat méter mélységű mobil medencébe érkezve mutatják be elképesztően nehéz ugrásaikat – a nők 20, a férfiak 27 méterről ugranak.