Vállalkozás hvg.hu 2017. március. 22. 18:06

Razziázott a Booking.com magyar irodájában a GVH

Vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az egyik legnagyobb szállásfoglaló portál, a Booking.com ellen.

A GVH a holland anyacég és a magyar leányvállalat ellen is vizsgálatot indított – hangzott el a Trend FM adásában, ahol Basa Andrea versenyhivatali szóvivővel beszélgettek.

booking.com

A gyanú szerint a magyar Booking.com lehetővé tette a szállásadók számára, hogy egyeztessék az áraikat – írta a műsort idéző turizmus.com.

A magyar leánycégnél helyszíni, rajtaütésszerű vizsgálatot is tartottak a GVH munkatársai.

Basa Andrea a hvg.hu-nak is megerősítette, hogy március 7-én vizsgálat indult a Booking.com International BV és a Booking.com Hungary Kft.-nél, az utóbbinál pedig "kvázi házkutatást" is tartottak.

Ez utóbbihoz egyébként bírói jóváhagyásra volt szükségük, amit meg is kaptak az akció előtt.

A szóvivő szerint a feltételezett jogsértés mögött versenykorlátozó megállapodás állhat a jelenlegi gyanú szerint.

A Booking.com ugyanis tavaly óta olyan hírleveleket küldött ki a náluk regisztrált magyarországi szálláshelyeknek, amelyek az árazásuk összehangolására sarkallhatták őket.

Azt a szóvivő nem árulta el, hogyan zajlott a rajtaütésszerű helyszíni vizsgálat, vittek-e magukkal dokumentumokat, illetve a leánycég együttműködő volt-e.

A vizsgálat határideje egyébként 6 hónap, amelyet kétszer is meg lehet hosszabbítani, újabb 6-6 hónappal.

Kult Kovács Bálint 2025. május. 10. 14:00

Balogh Rodrigó: Addig jó, amíg nincs közünk ezekhez a srácokhoz

Magyar Péterék valahogy megszerezték az email-címét, most nem győzi törölni a leveleiket, hiszen se a korábbi, se a mostani kormányzattal nem állt szóba. Miért épp vele állna? Balogh Rodrigó húsz éve készít színházi előadásokat a cigányság témáiban, roma társulatot vezet és cigány színházi fesztivált szervez. Interjú.