Vállalkozás hvg.hu 2017. február. 10. 12:33

Kiégett, ezért visszavonul a szerencsesütik szövegírója

A Wonton Foods az Egyesült Államok vezető kínai élelmiszergyártója, tőlük jönnek a híres szerencsesütik. A bennünk lévő üzenetekért az elmúlt harminc évben Donald Lau, a vállalat vezető szövegírója felelt, egészen ideáig.

A távozásának oka, hogy írói válságba került. Míg korábban évi 100 üzenetet is megfogalmazott, mostanában már csak havi pár üzenet jutott eszébe – írja a Time alapján a 444.hu. A szövegírást még a nyolcvanas években kezdte el a brooklyni székhelyű cégnél, és akkor még az olyan kezdetlegesebb üzenetek is működtek, mint "Egy álmod valóra fog válni". Azonban mára megváltoztak a szerencsesüti-fogyasztási szokások, inkább életmódtanácsokat olvasnának a sütibe zárt jó kívánságokra vadászók. Ez pedig már nem feküdt Launak, aki ezentúl inkább a cég pénzügyeit viszi majd tovább, a szerencsesüti-részleg a vállalat alapítójának unokaöccséhez kerül.

A cég szerencsesütijei országszerte híresnek számítanak, de az elmúlt években több botrány is kapcsolódott hozzájuk. Egyszer például túlságosan őszinte és kegyetlen üzenetekkel (például: "Ez mostanra túlnőtt rajtad, kérd szakember segítségét") próbálkoztak, és ezt nem fogadták jól a fogyasztók. 2005-ben pedig a hatóságok is vizsgálódtak, mert összesen 110 lottózó nyert 19 millió dollárt a szerencsesütiben feltüntetett számokat megjátszva. De vígjátékoknak is sokszor szolgált jó alapanyagul.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.