Vállalkozás hvg.hu 2017. január. 04. 17:25

Feljelentéssel fenyegette az MSZP Gyárfást és Mészárost, itt a válasz

Már megállapodott Gyárfás Tamás a vizes vb szervezőivel, mi történik, ha Mészáros Lőrincé lesz a Nap Tv egykori, épp a világbajnokság miatt felújított központja.

Gyárfás Tamás visszaadja a vizes vb szervezőinek a Nap TV egykori ingatlanja felújítására szánt pénzt, ha eladja az épületet. Gyárfás ezt az után jelentette be, hogy kiderült: Mészáros Lőrinc veheti meg az ingatlant, az MSZP pedig feljelentéssel fenyegette meg az üzlet résztvevőit.

Mészáros Lőrinc a Demokratának adott interjút, ebből derült ki, hogy megvette az Angol utcai épületet, oda fogja átköltöztetni a megújult Echo TV-t. Mint mondta, írott szerződés még nincs, de a szóbeli egyezség már megszületett Gyárfással. Az MSZP ezután közölte: mivel az épületet a vizes vb-re újították fel közpénzből, büntetőfeljelentést tesznek, ha azt a vb helyett Mészáros tévéje használhatja.

Gyárfás erre válaszul írta meg: cége, az St. Plusz Kft. már korábban megállapodott erről a helyzetről a világbajnokság szervezőivel. Egész pontosan a vb szervezésére megalakult Budapest 2017 Nonprofit Kft.-vel kötött egy megállapodást, még az előtt, hogy tárgyalni kezdett volna az épület eladásáról. Mint írta, ha az ingatlan vevőre talál, akkor az St. Plusz Kft. kifizeti a vb szervezőinek azt az összeget, amennyit a felújításra költöttek.

Mészáros Lőrinc megállapodott Gyárfás Tamással

"Nagyon jó embernek" tartja Orbán Viktort a milliárdos felcsúti polgármester, aki még a Demokratának sem volt hajlandó elárulni, mekkora vagyona van. Simicska Lajos sokat segített neki, hogy nagyvállalkozóvá válhasson, de az utóbbi időben fellazult a kapcsolatuk. Az Echo Tv-t azért vette meg, mert nem akarta, hogy elvesszen ez az érték, és szeretné, ha újraindulna a Sajtóklub Bayer Zsolttal.

hvg360 Fülöp István 2024. december. 02. 06:30

Kivéreztetett önkormányzatok: durva helyiadó-emelésbe kezd több kerület és város, hogy pótolja az elvont pénzeket

Évek óta tart az önkormányzatok kivéreztetése a kormány által, elég csak az iparűzési adó felfüggesztésére vagy a különleges gazdasági övezetek kijelölésére gondolni. A jelek szerint több budapesti kerület és megyei jogú város komolyan vette Navracsics Tibor tanácsát, és januártól egyes helyi adók jelentős emelésével kompenzálja az elvont pénzeket. Megnéztük, hol, mennyivel nőnek a ezek a közterhek.