Vállalkozás hvg.hu 2016. december. 01. 17:50

Ha ez bejön, minden megváltozik, amit a csokiról gondolunk

A Nestlé állítja, hogy sokkal kevesebb cukorral is lehet csokoládét csinálni, és még az íz sem változik.

Teljesen új technológiát találtak fel a Nestlénél a csokoládéba kerülő cukor előállítására. Ha a tervek megvalósulnak, akkor a mostaninál 40 százalékkal kevesebb cukor kerülhet a csokikba, úgy, hogy az íz nem fog megváltozni. A cél az, hogy gyorsabban lebomló cukrot állítsanak elő, ebből ugyanis már elég volna kevesebbet beletenni a csokiba, hogy ugyanazt az ízt érezzük. A technológiát most próbálják levédetni, és ha minden a cég tervei szerint alakul, akkor 2018-ban kezdhetik a gyártást.

Nem meglepő, hogy amikor csokit eszünk, legnagyobb részben cukrot fogyasztunk, ez változhat drasztikusan néhány év múlva. A pontos szám termékenként változik, de a tejcsokoládék nagyjából félig cukorból állnak, a fehér csokiban pedig ennél is több, 60 százalék körüli a cukor aránya. Vannak olyan csokoládék is, amelyekben ennél jóval kevesebb a cukor, de ezek a legkeserűbbek, ezért nem is annyira népszerűek, mint azok, amelyeket teletömnek cukorral.

Azt persze nehéz előre jelezni, milyen hatása lehet annak, ha forgalomba kerül a kevesebb cukorral gyártott csokoládé. Az sem kizárt, hogy épp ez fog nagyobb elhízáshoz vezetni: az emberek nyugodt szívvel vesznek belőle többet, hiszen megírták az újságokban is, hogy milyen egészséges.

 

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.