Vállalkozás hvg.hu 2016. október. 25. 14:20

Nagy dobás: gyerekek rajzaiból készít plüssjátékokat az IKEA

A magyar gyerekek is lehetőséget kapnak a játéktervezésre, jövő héten tartják a rajzversenyt.

Idén harmadjára hirdette meg az Ifjú Játéktervezők Nemzetközi Rajzversenyét az IKEA. A pályázat lényege, hogy bárki létrehozhatja álmai játékát – a vállalat a legjobb rajzokból valódi puha játékokat készít, melyek világszerte kaphatóak lesznek az áruházakban.

Mint közölték, tavaly világszerte 52 ezer pályázat érkezett a rajzversenyre, a lakberendezési vállalat ezek közül végül tíz 5 és 9 év közötti gyermek illusztrációját valósította meg. A rajzok témáját illetően nincsenek megkötések, a tavalyi nyertes munkák között szerepel piros baktérium, béka-malac-majom, ikermadár, de kék kutya is. Az IKEA hangsúlyozta, a legabszurdabb elképzelés is megvalósulhat, hiszen a gyermekek és a fantázia világában minden lehetséges, nincsenek határok.

A rajzverseny november 3-a és 5-e között délelőtt 10-től este 8 óráig tart majd az IKEA budapesti és budaörsi áruházaiban. A versenyen 12 éves korig vehetnek részt a gyerekek 1-1 rajzzal, előzetesen regisztrálni nem kell, de a szülőknek IKEA Family klubtagnak kell lennie.

A három nap alatt elkészült rajzokból pedig az IKEA-dolgozókból álló zsűri fog áruházanként 20 rajzot kiválasztani, amelyeket feltöltenek majd a netre is. Ezekre ezután szavazni lehet majd, és a legjobb 4 rajz jut tovább a nemzetközi döntőbe.

Az utolsó fordulóban az IKEA svéd központjában a nemzetközi mezőnyből választanak majd 10-et, amelyekből tényleg játékot csinálnak. A kiválasztott alkotók 2017 januárjában kapnak majd erről értesítést, az idén tervezett plüssök pedig jövő karácsony előtt kerülnek majd a polcokra.

A tavalyi rajzok alapján készült puha játékok idén november 20-tól lesznek kaphatók, minden egyes puha játékfigura árából pedig 1 eurót jóváírnak az IKEA Foundation javára, amit a hátrányos helyzetű gyerekek támogatására hoztak létre.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?