Közös megegyezéssel távozást, mindenki kifizetését kérik.
A Népszabadság megszüntetéséről, illetve a döntés következményeiről írt cikkeinket itt találja.
Amint kedden napközben megígérték, este levélben is megerősítette a Népszabadság szerkesztősége a Mediaworks vezetőinek, illetve tulajdonosának, hogy a lap eladásáról folytatandó tárgyalások feltétele a munkavállalók helyzetének haladéktalan rendezése – mondta szerdán a hvg.hu-nak Murányi András főszerkesztő. A szerkesztőség konkrétan azt szeretné, ha a dolgozók közös megegyezéssel távozhatnának a cégtől, az pedig kifizetné minden járandóságukat.
Ha ez megtörténik, elkezdődhetnek az egyezkedések a lap átvételéről. Utóbbira Murányi tett javaslatot még hétfőn (egy eurós árról beszélt), a Mediaworks pedig pár órával később jelezte: részükről kezdődhetnek ilyen tárgyalások. Kedden azután a cég közleményt adott ki, amelyben sajnálkozásukat hangsúlyozták, amiért a konkrét megbeszélések elmaradtak. Murányi András akkor azt mondta a hvg.hu-nak: a tárgyalások előfeltételeként szabták a dolgozók helyzetének rendezését, illetve a járandóságok kifizetését.
Népszabadság-eladás: a szerkesztőségnek feltételei vannak, a Mediaworks sajnálkozik
Elmaradt az első tárgyalás a Népszabadság eladásáról: a szerkesztőség alapfeltétele a munkatársak bizonytalan helyzetének megnyugtató rendezése.