Vállalkozás hvg.hu 2016. július. 14. 06:49

Orbán volt minisztere új üzlethez juthatott

A második Orbán-kormány fejlesztési miniszterének cége nyerte el a Külgazdasági és Külügyminisztérium felügyelete alá tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt. izraeli irodájának üzemeltetését – értesült a Magyar Nemzet. A lap szerint egy másik partnerirodánál a miniszterelnök vejével is összefüggésbe hozható cég tűnt fel.

Bár a közbeszerzési kiírás szerint június végén kellett volna szerződést kötni a nyertes cégekkel, az MNKH máig nem közölte a legjobb ajánlatot benyújtók listáját – közölte a Magyar Nemzet.

A lap az eredményhirdetésről birtokába került dokumentáció alapján viszont azt írta, hogy a nyertes vállalkozások közt a legérdekesebb az EuroAtlantic Tanácsadó és Befektetési Kft., amely havonta nettó 2,4 millió forintért fogja üzemeltetni a Magyar Nemzeti Kereskedőház izraeli partnerirodáját.

A cég ügyvezetője és tulajdonosa nem más, mint Fellegi Tamás, aki a második Orbán-kormány fejlesztési minisztere, később az IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli minisztere volt. Ezután is többször szerepelt a sajtóban, ugyanis az Egyesült Államok területén magyar közpénzből is tevékenykedő országlobbista lett belőle.

A Fellegi Tamás cége által elnyert izraeli iroda költségeire a pályázati kiírásban az MNKH csaknem nettó 130 millió forint működési költséget irányzott elő a következő évekre.

A kirendeltség megszerzése iránt egyébként nagy volt az érdeklődés, összesen öt cég adott be pályázatot, köztük egy állami társaság is, amely elől végül elnyerte a megbízást a volt miniszter vállalkozása. Pályázatot adott be ugyanis a Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Zrt. is, amelynek tulajdonosi jogait a Széchenyi Programirodán keresztül a Miniszterelnökség gyakorolja.

Az MNKH egyébként 47 irodát létesít világszerte, a csaknem hatmilliárd forintos állami tortából az MNKH nettó 165 millió forintot különített el a következő évekre az iráni kereskedőház irodájának működési költségeire. A pályázaton az ALX Magyar–Török Kereskedelmi Központ Kft. lett a befutó, amely havonta nettó 3,4 millió forintért fogja üzemeltetni a partnerirodát. 

A közhiteles cégadatbázis szerint a társaság tulajdonosa a Polat Holding, amely a török milliárdos Adnan Polat tulajdona. Az üzletember korábban a Galatasaray sportklub elnöke volt, és az Átlátszó.hu korábbi cikke szerint az Orbán Viktor vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető cégcsoport holland vállalkozásának – HBRE International Investments BV. – igazgatóságát is elnökli.

A Magyar Nemzet szerint az ALX Magyar–Török Kft. vezető tisztségviselője az a Suat Gökhan Karakus, aki a legutóbbi időkig szintén ügyvezető volt egy olyan társaságban, amely a Bdpst Ingatlanforgalmazó Zrt. tulajdonában van. Utóbbi cégről a 444.hu azt írta, hogy a bejegyzési illetékét személyesen Tiborcz István fizette be a cégbírósági dokumentumok alapján.