Matolcsy György és az általa vezetett jegybank felzárkózott Orbán Viktor, Kövér László és Áder János mögé, és saját őrző-védő szervezetre bízta nemcsak az MNB épületeinek, hanem a vezetőinek és egyéb munkatársainak védelmét is.
Egyre színesebb az állami vezetőinket védő szervezetek palettája, már a jegybankba is elért a sajáttestőrség-alapítási láz, ami az elmúlt években egészen elharapózott a kormányoldalon.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hvg.hu kérdéseire megerősítette, hogy saját őrző-védő cégekkel védi az épületeit és a vezetőit. A Népszava a héten arról az értesülésről számolt be, hogy Matolcsy György jegybankelnököt, a lakását, sőt az alelnököket és környezetüket saját testőrség védi, a szokásos rendőri védelmen felül.
Matolcsyékat is védik
A Népszava értesülése javarészt eddig is ismert információk felmelegítése volt. Legfeljebb az nem pattant ki látványosan az elmúlt években, hogy az MNB biztonsági szolgálata kvázi személyi testőrségként is funkcionál.
A jegybank két biztonsági céget is alapított, az MNB-Biztonsági Zrt.-t és a Qualitas-Védelmi Tanácsadó Kft.-t. Az MNB-Biztonsági Zrt.-t 2014-ben hozták létre, és a cég fő funkciója az MNB székhelyének és telephelyeinek őrzése lett, a jegybank akkori tájékoztatása szerint személyvédelmi tevékenységgel nem bízták meg. A cég alkalmazásában álló fegyveres biztonsági őrök, valamint személy- és vagyonőrök látják el a jegybank központi épületein belüli élőerős őrzés-védelmet, így az MNB felügyeleti tevékenységének helyt adó épület, valamint az MNB Logisztikai Központ védelmét is. Az MNB épületének külső védelmét a Készenléti Rendőrség látja el.
A Qualitas-Védelmi Tanácsadó Kft. tavaly novemberben bukkant fel, biztonsági feladatokra és építményüzemeltetésre egyaránt alkalmas tevékenységi körökkel.
A jegybank a hvg.hu-nak küldött válaszában most azt írta, hogy a korábbi évek gyakorlatának megfelelően a jegybank rendezvényein a személy-és vagyonőri feladatokat ellátó állomány kiemelt figyelmet fordít az ott megjelenő vendégekre és természetesen a jegybank munkavállalóira, vezetőire is.
Az az MNB válaszából nem derült ki pontosan, hogy miért volt szükség a tavaly novemberben létrehozott őrző-védő cégre, és konkrétan mit csinálnak a munkatársai. A Qualitas-Védelmi Tanácsadó Kft.-ről azt írták, hogy személy-és vagyonőr alkalmazottai feladataikat a személy-és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló törvénynek megfelelően látják el. És még azt, hogy a cég nem piaci szereplő, tevékenységet (személy-és vagyonvédelmi feladatokat) kizárólag az MNB részére végez.
Régen minden egyszerűbb volt
A jegybank új őrző-védő cége szépen illeszkedik az elmúlt években egyre jobban kirajzolódó állami-kormányzati trendbe.
Matolcsyék Mádl és Sólyom őrzőjét igazolták le |
A sajtóértesülés arról is szólt, hogy a testőrséget a Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség munkatársaiból verbuválták. Az MNB-Biztonsági Zrt. egyszemélyi – igazgatóság nélküli – vezetője Marosán Attila alezredes, aki egyúttal aktív rendőrtiszt is. Ezzel kapcsolatban az MNB azt válaszolta, Marosán Attila az MNB-Biztonsági Zrt. vezérigazgatója, fizetését a Zrt.-től kapja, munkáját vezérigazgatóként végzi, korábbi pályafutása során személyvédelmi feladatokat is ellátott. Amikor az Európai Unió Tanácsának soros elnöki feladatait 2011-ben Magyarország látta el, akkor a Köztársasági Őrezred személyvédelmi főosztályvezetőjeként a védett személyek jelenlétében zajló rendezvények biztosítási terveinek kidolgozásáért és azok végrehajtásáért felelt. Marosán egykor többek közt Mádl Ferenc és Sólyom László köztársasági elnököket is védte. |
Az előző kormányok idején jóval egyszerűbb volt a nagy állami vezetőket védő szervezetek térképe. Aztán a második Orbán-kormány rögtön megalakulása után, 2010-ben megalapította a Terrorelhárítási Központot (TEK), és a Köztársasági Őrezred helyett a TEK-re bízta a három legfőbb közjogi méltóság (a köztársasági elnök, a miniszterelnök, a házelnök) személyvédelmi feladatait. A többi védett személy testőrségét a Készenléti Rendőrség adta.
Kövér László házelnök 2013-ban gondolt egyet, és létrehozta az Országgyűlési Őrséget, amely az Országház védelme mellett átvette az ő személyi testőrségét is.
Tavaly pedig Áder János kezdeményezte az önálló államfői őrség felállítását. Az ötletet állítólag Orbán Viktor elvetette egy kormányülésen, ezt követte a döntés, hogy Ádert ne a TEK, hanem a Készenléti Rendőrség védje. Inkább Pintér Sándor belügyminiszter, mint Orbán Viktor tudjon a találkozóiról – állítólag ez is elhangzott érvként a változással kapcsolatban.
Törvény van rá
A jegybank szerint gyakorlata teljes mértékben megfelel a magyar jogszabályoknak és annak is, amit az uniós jegybankok követnek. A fegyveres biztonsági őrségről szóló törvény szerint fegyveres biztonsági őrséggel kell védeni az állam működése és a lakosság ellátása szempontjából kiemelkedően fontos tevékenységet, létesítményt. Ilyen őrséget a törvény szerint a fontos intézmények háromféleképpen hozhatnak létre:
- saját szervezetben
- saját cégben
- más fegyveres biztonsági őrséggel rendelkező szerv segítségével
Az MNB válasza szerint a törvény alapján döntött úgy a jegybank, zárt körűen működő részvénytársaságot alapít, hogy garantálja vezetői és ingatlanjai védelmét.
Ha a cikket érdekesnek találta, kövesse a gazdasági rovat Facebook-oldalát!