Vállalkozás hvg.hu 2016. február. 06. 15:06

Kiengedték a börtönből a 90-es évek áfázó stadionépítőjét - Szabadlábon Stadler József

Ma hajnalban kiengedték a börtönből Stadler József egykori vállalkozót, a legendás Stadler FC volt tulajdonosát.

A juhászból lett milliárdos tavalyelőtt egy rövid időre elhagyhatta már a börtönt, ám közben újból elítélték, így folytatnia kellett büntetését.  Stadlert először 2001-ben ítélték el áfacsalásért, majd 2011-ben négy és fél év börtönt kapott különböző csalási kísérletek miatt. Legutóbb 2014-ben marasztalták el, egy engedély nélkül nyitott kocsma, és annak letagadott bevételei, illetve fedezet nélkül felvett jelzáloghitel miatt. - Írja a Blikk.

 

MTI / Ujvári Sándor

Stadlernek a börtönben megromlott az egészségi állapota, elmondása szerint hasnyálmirigy-problémákkal is kezelték a nagyfai intézet krónikus beteg raboknak fenntartott részlegében.

Stadler bűnesetei közül az a legemlékezetesebb, amikor Leonardo Utolsó vacsorája után igényelte vissza az ÁFA-t. A valóságban freskóként megtekinthető alkotásról az akasztói üzletember később azt vallotta, hogy azért nem tudja bemutatni, mert ellopták tőle.

Stadler azóta is masszívan tagja az állam legnagyobb adósait tartalmazó listának.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.