Vállalkozás hvg.hu 2016. január. 04. 11:46

Káosz, hogy az állam miért jelentette fel az állami tulajdonú bankot

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egy olyan közgyűlési határozat miatt pereli az FHB-t, aminek tárgyáról korábban saját maga is támogatólag nyilatkozott. Az FHB ráadásul a takarékszövetkezetek számára biztosított nagyobb részesedést, ami egyezik a kormány politikájával.

Orbán Viktor miniszterelnök a takarékszövetkezeti rendszer átalakításkor azt az irányt szabta meg, hogy az integrálást koordináló FHB-val egy erős gazdasági csoportot és járuljanak hozzá a magyar gazdaság növekedéséhez – emlékeztetett a Portfolio. Ennek jegyében – de nem kizárólag – az FHB 2015. december 28-án megtartott közgyűlésén megemelték a társaság alaptőkéjét és új részvényeket bocsátottak ki, amelyek így az integrálódó, a kormány szövetségesének számító takarékpénztárakhoz kerülhetnek.

Az államot az FHB-ban képviselő MNV Zrt. azonban úgy értékelte az új részvények kibocsátását, hogy az FHB így csökkenti a bankban az állam részesedését, ám amikor megfogalmazták a keresetet, még nem tudhatták, hogy a takarékpénztárak részesülhetnek a részvényekből. Az MNV arra hivatkozott, hogy egy tőkeemelés kapcsán a meglévő részvényeseket az eredeti tulajdonrészük arányában elővásárlási jog illeti meg az új részvényekből, azonban az erre tett javaslatukat a közgyűlés elutasította – ezt érzékelték kizárásnak és tették meg feljelentésüket.

A félreértést fokozza, hogy az MNV még 2014-ben maga is megszavazott egy közgyűlési határozatot, hogy egy esetleges tőkeemelés kapcsán, ha az a közgyűlésen résztvevők felhatalamzásával történik, akkor kizárásra kerül a korábbi részvényesek elősőbbségi jegyzési joga.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.