„Előfordult már, hogy megkerestek minket egy ötlettel, aminek megvalósításához befektetésre lett volna szükségük, de hogy nehogy ellopják tőlük az ötletet, nem akarták elmondani azt” – példálózott egy képtelen szituációval a Design Hét keretében rendezett eseményen Török József, a Széchenyi Tőkealap-kezelő üzletfejlesztési igazgatója, aki egyben moderálta a kreatíviparban vállalkozni vágyókat gyakorlati tanácsokkal ellátó rendezvényt. Az eseményre kíváncsi érdeklődők azonban Gárdonyi Márktól, a Hipavilon iparjogvédelmi igazgatójától megtudták, hogy vannak ennél célravezetőbb módszerek is, például ha még a tárgyalás előtt aláíratunk egy titoktartási szerződést a befektetővel. Ezt Gárdonyi szerint egyébként érdemes megtenni a leendő cég munkatársaival is vagy legalább azokkal, akik megbízási szerződéssel dolgoznak be.

Az innováció megvédésére iparjogvédelmi oltalmat is lehet kérni, amit jellemzően valamilyen újdonsághoz, innovációhoz szoktak kötni, de ez elég drága mulatság tud lenni, ráadásul előre meg kell adni, hogy melyik országokra kérünk oltalmat, ezért ezt szorosan össze kell kötni az üzleti stratégiával. „Magyar viszonylatban egy szabadalmi bejelentés indítása 150-200 ezer forint körül van, amiben még nincs benne a szabadalmi képviselő díja, amivel már körülbelül félmilliónál tartunk, és ez az összeg külföldön még többre jön ki” – mondta Gárdonyi. Valamivel költséghatékonyabb megoldás egy védjegyoltalom, ami egy grafikailag ábrázolható megjelölés, amely valamely árut vagy szolgáltatást megkülönböztet mások áruitól vagy szolgáltatásaitól. Ez már 100 ezerből megvan, és bízhatunk benne, hogy adott innovációt a vásárlók összekötik az oltalmazott védjegyünkkel. Ez az oltalom pedig körülbelül egymillióból kiterjeszthető más országokra is.

Az efféle iparjogvédelmi oltalmak előnye, hogy amennyiben valaki koppintja az árut, akkor vámhatósági eljárást lehet kezdeményezni ellene, ilyenkor pedig lefoglalják a kérdéses árut, ami igen érzékenyen érintheti annak tulajdonosát. Gárdonyi ugyanakkor olcsóbb lehetőségeket is megnevezett, például az unióban elérhető lajstromozás nélküli formavédelmi mintát, amely 3 évig nyújt védelmet az Európai Unió területén belül, utána nem megújítható, szemben a védjegyoltalommal, ami 10 évig érvényes és megújítható. Ugyanakkor a szakember felhívta a figyelmet, hogy a szabadalmi folyamatba mindenképpen érdemes egy szakértő képviselő segítségét kérni, mert a nem megfelelő szabadalom ablakon kidobott pénz. Jelenleg egyébként uniós támogatás is pályázható e célból.

De hogyan lőjük be az árát egy egyedi ruhának?

A kreatívipari vállalkozások egyébként kicsit más kalap alá esnek, mint a hagyományos IT- vagy biotech-cégek, és „nem is igazán startupok a klasszikus értelemben véve, hiszen növekedési grafikonjuk sem hasonlít egy hokiütőhöz” – ezt már Mosonyi Balázs mondta a CEIS-től. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a befektetők nem élnek-halnak, hogy ilyen cégekbe tegyék a pénzüket, hiszen kevésbé kiszámíthatóak, nagyobb kockázattal járnak, és az említett IT- vagy biotech-szférához mérten lassabban térül meg a ráfordítás. „Korábban az úgynevezett 3F volt ezeknek a cégeknek a befektetői köre, vagyis a freinds, family and fools (barátok, család és hülyék), ami jól mutatja a szektorral járó kockázatot” – tette hozzá. Ennek oka, hogy egy dizájntermék árát nagyon nehéz belőni, és kérdéses, hogy az üzleti tervben szereplő árat a célközönség valóban hajlandó lesz-e megfizetni.

Ez a tendencia Magyarországon a Jeremie-alapok megjelenésével valamicskét finomodott, de még ma is csupán egy-egy ilyen céget találni a kockázatitőke-befektetők portfóliójában, aminek Mosonyi szerint az elmondottakon kívül az az oka, hogy ebben a szektorban nem is láttunk kiemelkedő áttörést, világsikert. „Márpedig a befektetők azokat a szektorokat kedvelik, ahol bizonyítottnak látják a sikert, a dizájnipar pedig – még ha vannak is ígéretes cégek – jelenleg nem ilyen.

Ezért Mosonyi azt javasolja a vállalkozó kedvű dizájnereknek, divattervezőknek és kreatívoknak, hogy először is alaposan dolgozzák ki a víziójukat, stratégiai elképzelésüket, ha fel akarják kelteni egy befektető érdeklődését. „Sajnos jellemző, hogy egy márka nem tudja megfogalmazni magát, ami jellemzően a piacismeret hiányából fakad. Általában eljutnak odáig, hogy elérnek egy 4-5 milliós profitot Magyarországon, és belátják, hogy ez a piac kimerült, ezért aztán megcélozzák a külföldet. Csakhogy ehhez nincsenek kapcsolataik, a nagyobb piac nem jelent automatikusan több vásárlót, főleg ha nem tudjuk, hogy kit akarunk pontosan megszólítani” – összegez Mosonyi.

Egy külföldi befektető még az ágy alá is benéz

A legnagyobb hiány a nemzetközi tapasztalattal rendelkező sales szakemberekből van, ebben az esemény előadói egyetértettek. „Gyakorlatilag nincs olyan ember ma az országban, aki megfelelő nyelvtudással és iparági kapcsolatrendszerrel is rendelkezik, vagy ha igen, akkor az egy nagyobb cégnél elkötelezett” – mondta Mosonyi. „Magyarország a periféria perifériája, ahonnan nem könnyű bekerülni a központba” – tette hozzá Szórádi Judit ügyvéd, aki szerint ehhez egy jó külföldi tanácsadóra van szükség, akinek megvan a megfelelő kapcsolatrendszere, de mint mondta, ez nem olcsó mulatság. „Ha sikerül meggyőznünk és felkelteni az érdeklődését, akkor iderepül Budapestre, de nyilván első osztályon és a legjobb szállodában fog megszállni, amit szintén nekünk kell fizetni, és ezek után az ágy alá is be fog nézni, tudni akarja majd, hogy kik a beszállítóink, látni akarja majd, milyen anyagokból dolgozunk, de ahhoz, hogy utat találjunk a külföldi vevőkhöz, erre mind szükség van” – tette hozzá.

Ha pedig sikerül külföldi befektetőt szerezni, akkor feltehetőleg rövid időn belül kiteszik az alapítókat a menedzsmentből és egy profi szakembergárda kerül a helyükbe. „Ezt el kell tudni fogadni, ilyenkor a brand saját életre kel, és már nem azonos a tervezővel személyével, aki egy lesz a részvényesek közül, akiknek elsődleges célja, hogy annyi pénzt termeljen a vállalkozás, amennyit csak lehetséges” – mutat rá az alkotói szabadság másodlagosságára a külföldi terjeszkedésnél az ügyvédnő. Mindezek ellenére ha valaki úgy gondolja, hogy belevágná fejszéjét a dizájniparba és ehhez befektetésre van szüksége, akkor a Széchenyi Tőkealapnál várják a tömörített üzleti tervét, és ahogy a program záróbeszédében Csuhaj V. Imre, az alap vezérigazgatója elmondta, ahhoz, hogy együtt tudjanak működni egy céggel, annak transzparensnek kell lennie.