Vállalkozás hvg.hu 2015. október. 01. 17:18

Az autószerelőket és a masszőröket is online pénztárgépre köthetik

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint hamarosan újabb, a szolgáltató szektorban működő vállalkozások számára írják elő az online kasszák használatát, a jogszabály tervezetét már szövegezik.

Az érintettek között lehetnek a szervizek, gépjárműalkatrész-kereskedők, pénzváltók, masszőrök, de vizsgálják annak lehetőségét is, hogy érdemes-e előírni, hogy diszkókban, fitneszklubokban is online kasszával állítsák ki a nyugtát. Varga Mihály emellett hangsúlyozta: fontos, hogy az érintetteknek megfelelő idő álljon a rendelkezésükre és lényeges, hogy az állam, ha szükséges, akkor mérlegelje, hogy adjon-e anyagi segítséget a gépek vásárlásához.

Varga Mihály beszélt arról is, hogy az étel- és italautomatákat is bekötnék a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Elmondása szerint a feketegazdaság elleni fellépéssel kapcsolatban két elképzelés is megfogalmazódott: az egyik a cégek számlázási rendszerét kapcsolná össze a NAV-val, a másik pedig a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ötlete volt, e szerint a vállalkozások készleteit csatlakoztatnák az adóhivatalhoz – írja a Magyar Időkre hivatkozva az online-kassza.hu.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.