Vállalkozás hvg.hu 2015. május. 05. 12:28

Mészáros Lőrinc ma is dúsgazdag lett

Csak a tavalyi évi eredménye után 1800 millió forint osztalékot fizetett ki a Mészáros és Mészáros Kft. a tulajdonosainak. A tavalyival együtt több mint 3 milliárdot, 2010 óta pedig 4,4-et.

A nemrég közzétett céges beszámoló szerint a felcsúti polgármester saját cégéből a tavalyi eredmények alapján 1,8 milliárd forint osztalékot vett ki. Közel 50 sázzalékkal többet, mint egy évvel korábban. A cég árbevétele a 2013-as év 9,7 milliárd forintja után 9,8 milliárdra növekedett – a nyereségessége ennek ellenére ugrott a másfélszeresére – írta meg az mfor.hu

Ollé?
Stiller Ákos

A tavalyi remekelésben bizonyára elévülhetetlen érdem illeti a cégvezetést, mivel a korábbi év 3-4 milliárdos szintje után tavaly már 26,6 milliárd értékben nyert el közbeszerzési munkákat. A pénzügyi portál azonban – több más tétel mellett – azt külön is kiemelte, hogy a cégben Mészáros Lőrinc csupán 43 millió forintot hagyott.

Gazdaság Kovács Gábor 2024. december. 22. 07:00

És akkor Mészáros Lőrinc megtalálta a helyét a konyhában

Az ország leggazdagabb embere a bankvezetésbe nem szól bele, de a felesége karácsony első napján már beengedi a konyhába, és Londonba is elmehetnek magángéppel. Az országgyűlés elfogadta a 2025-ös költségvetést és megszavazta a Pénzügyminisztérium megszüntetését. Varga Mihály búcsúzóul még megtrükközte az államadósságcsökkentést. <strong>Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.</strong>