Vállalkozás hvg.hu 2014. december. 29. 16:15

Így húzhat hasznot a becsődölt cégekből

Januártól online licitoldalon kedvezményesen juthat hozzá a felszámolt cégek vagyontárgyaihoz.

A csődbe ment vállalkozások vagyontárgyait január elsejétől egy új, központosított internetes felületen értékesítik majd – írja a napi.hu. A korábbi egyedi árverések és pályáztatások helyett bevezetik az Elektronikus Értékesítési Rendszert (EÉR), hogy minél többen vehessenek részt az eljárásokban licitálóként. Az így remélt magasabb befolyó vételárnak köszönhetően a felszámoló a cég kintlévőségeinek korábbiaknál nagyobb hányadát tudja majd kifizetni a befektetőknek - áll a szaktárca közleményében, miközben a vásárlók is kedvező áron jutnak az elárverezett vagyontárgyakhoz.

Az oldalon 7000 forintos díj fejében lehet majd regisztrálni, de csak azok vehetnek részt az árveréseken, akik előzetesen nyilatkozik arról, hogy nem állnak kapcsolatban a felszámolás alatt álló vállalkozással. Az Elektronikus Értékesítési Rendszer felhasználói szabályzata a kormányzati honlapon itt érhető el. Kunfalvi Zoltán, a felszámolói névjegyzék vezetésével kapcsolatos feladatok irányításáért és összehangolásáért felelős miniszteri biztos szerint „a vásárlóként bárki számára elérhető online felület várhatóan nagy lendületet ad a felszámolások során esedékes vagyonértékesítéseknek. A rendszer használata a felszámolók számára kötelező minden olyan esetben, amikor a vagyontárgyakat a csődtörvény rendelkezései szerint árverés vagy pályázat útján kell értékesíteni.”

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.