Varga újra belógatta a cégeknek az egykulcsos adó ígéretét
A kormány adópolitikájának fontos célkitűzése, hogy 2018-ig a vállalkozásokat terhelő adó egykulcsos legyen - közölte a nemzetgazdasági miniszter pénteken Debrecenben.
Az egykulcsos adó mértéke 10 százalék közelében várható - közölte Varga Mihály a Hajdú-bihari Napló, a térségi kereskedelmi és iparkamara, valamint a regionális adóhivatal TOP 100 gazdasági fórumán.
A tárca prognózisa szerint 2015-ben egész évre 2,5 százalék lesz a gazdasági növekedés, és a foglalkoztatás tovább bővül. Varga Mihály a gazdaságpolitika három fő céljának nevezte a munkahelyteremtést, a családok megerősítését és a gazdaságélénkítést.
A második és harmadik negyedéves növekedési adatokról azt mondta, a magyar gazdaság jól láthatóan visszanyerte lendületét. Utalt arra, hogy miközben az európai piacok stagnálnak, a magyar export - köszönhetően a keleti nyitás politikájának is - 7 százalékkal növekedett az idén.
Varga Mihály gazdasági fordulatként értékelte, hogy az elmúlt egymást követő három hónapban az államháztartás bevétele meghaladta a kiadást, és decemberben is erre számítanak. Magyarország sikeres receptet adott arra, hogy miközben növekszik a gazdaság, az adósságállomány, a hiány szintje csökken, és e keretek megtartása a cél 2015-re is - jegyezte meg.
A nemzetgazdasági miniszter a kis- és középvállalkozások megerősítésére hívta fel a figyelmet, amelynek során elsődleges szempont a munkahelyteremtés és a hozzáadott érték növelése.
Magyarország elemi gazdasági érdekének nevezte, hogy elérjük a Jean-Claude Juncker, európai bizottsági elnök nevével fémjelzett 300 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomagot, amelynek érdekében a kormány 50 programot juttatott el Brüsszelbe, elsősorban az energetika, a közlekedés-fejlesztés és az innováció terén.
Tóth Árpádné, a NAV észak-alföldi regionális adófőigazgató-helyettes azt mondta, Hajdú-Bihar 100 legjelentősebb társas vállalkozása 2013-ban a foglalkoztatottak közel egynegyedének, azaz több mint 22 ezer embernek nyújtott munkalehetőséget. A kiemelt vállalkozások együttesen 455-tel növelték foglalkoztatottaik számát.
A 100 legjelentősebb társaság nettó árbevétele 1.484,6 milliárd forint volt, amellyel a megye teljes nettó árbevételének több mint 60 százalékát realizálták. A Top 100 a megye exportjának 83 százalékát, míg a belföldi értékesítés 53 százalékát adta.
Hajdú-Biharban a kiemelt adónemek nettó bevétele 2013-ban 222,9 milliárd forint, amihez a 100 legnagyobb árbevételt elérő társas vállalkozás 30,1 százalékkal, összesen 67,1 milliárd forinttal járult hozzá - ismertette az adóhivatali vezető.