Vállalkozás MTI 2014. november. 14. 05:36

Jobb eredményt produkált az OTP, mint az elemzők várták

Az OTP-csoport 34,097 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el az idei harmadik negyedévben, ami több mint háromszorosa az előző év azonos időszakinak, és némileg meghaladja az elemzői várakozásokat.

A Budapest Értéktőzsde honlapján péntek hajnalban közzétett, a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerinti jelentésből kiderül, hogy a bankcsoport 2014 első kilenc hónapjában 113,186 milliárd forint veszteséget realizált, szemben az egy évvel korábbi 62,7 milliárd forintos nyereséggel.

A korrigált harmadik negyedéves konszolidált adózott eredmény 33,515 milliárd forint volt, 21 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál, és 14 százalékkal marad el az előző negyedévitől, míg az első kilenc hónapban 107,781 milliárd forintos korrigált adózott eredményt ért el a bankcsoport, ami 20 százalékkal marad el az előző év azonos időszaki profittól.

A jelentés szerint a visszaesés az 5 százalékkal csökkenő működési eredménynek és a 9 százalékkal magasabb kockázati költségeknek tudható be, miközben az adóterhelés 37 százalékkal kisebb volt, mint 2013 hasonló időszakában.

Az összes bevétel a harmadik negyedévben 209,688 milliárd forint volt; egy százalékkal alacsonyabb mint az előző negyedévi, és 4 százalékkal kisebb mint a 2013. harmadik negyedévi bevétel, míg az első kilenc hónapban az OTP 630,951 milliárd forintos bevételt ért el, 3 százalékkal alacsonyabbat, mint az előző év azonos periódusában.

A nettó kamateredmény kisebb mértékben, a nem kamatjellegű bevételek viszont jelentősen, 27 százalékkal csökkentek. A gyengébb bevételeket részben ellensúlyozták a 2 százalékkal alacsonyabb működési költségek.

Az idei első kilenchavi eredményt befolyásoló tételek között az OTP kiemeli az ukrán működéssel kapcsolatos tételeket, a pénzügyi szervezeteket terhelő banki különadó adózás utáni negatív hatását (amely 30,2 milliárd forint), valamint a Banco Popolare Croatia akvizícióval kapcsolatos tételek pozitív, adózás utáni 4,1 milliárd forintos hatását.

Az ukrán helyzettel kapcsolatban az OTP-nél nem számítanak rövid távon érdemi fordulatra, "konszolidáció lassú és hosszadalmas folyamatnak ígérkezik", miközben a gyenge hrivnyaárfolyam folyamatosan magas kockázati költségképzést követel meg.

A devizahitelek várható forintosításával kapcsolatban az OTP megjegyzi, hogy a menedzsment előzetes várakozásai szerint nem származik majd a konverzióból jelentős árfolyamveszteség. Kedvező fejlemény, hogy a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramjának is köszönhetően a magyar vállalatoknak nyújtott hitelek állománya az OTP-csoportnál tovább emelkedett, míg a magyar hitelintézeti rendszer OTP nélkül számított állománya 7 százalékkal csökkent. Ezzel a bank piaci részaránya 12,8 százalékra emelkedett – olvasható a jelentésben.

Az OTP részvényei a BÉT-en 4082 forinton zárták a kereskedést csütörtökön, az elmúlt egy évben a papír legmagasabb ára 4970, a legalacsonyabb 3500 forint volt. 

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.