2014. október. 06. 12:28 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 06. 12:28 Vállalkozás

Kettéválik a Hewlett-Packard

Amerikai lapértesülés szerint a Hewlett-Packard (HP) két vállalatra válik szét a hatékonyság növelésének érdekében.

A The Wall Street Journal című napilap értesülése szerint az amerikai multinacionális információtechnológiai társaság az egyik vállalatba csoportosítja a személyi számítógépek (PC) és a nyomtatók gyártását, a másikba pedig a vállalati hardverek gyártását és a szolgáltatásokat. Előbbinek elnöke, utóbbinak pedig vezérigazgatója lenne Meg Whitman, a HP jelenlegi vezetője. Mindkét új cég nyitott részvénytársasági formában fog működni, és évente mindkettő több mint 50 milliárd dolláros bevételre számít. 

Az újság úgy tudja, hogy a HP legkorábban hétfőn hozza nyilvánosságra elképzeléseit. A cég szóvivője nem volt hajlandó kommentálni a sajtóértesüléseket. Az utóbbi időben a több mint 300 ezer munkavállalót foglalkoztató HP eladásai jelentősen csökkentek. A cég masszív átszervezésen megy keresztül jelenleg is azzal a céllal, hogy a hagyományos személyi számítógépek felől a mobileszközök felé mozduljon el a gyártás.  

A 2013-as pénzügyi évben PC- és printergyártásból származott a Hewlett-Packard bevételeinek mintegy fele, de ez az 55,9 milliárd dollár 7,1 százalékkal kevesebb az előző évinél. A cég vezetői nagyobb növekedési potenciált látnak a vállalati hardverek gyártásában és működtetésében. Arra számítanak, hogy a szétválással növelni tudják a hatékonyságot mindkét új cég esetében a fókusz szűkítésével. A HP részvényei 6,17 százalékkal 37,33 dollárra drágultak a New York-i tőzsde elektronikus kereskedésében hétfőn. A cég piaci kapitalizációja a pénteki 35,20 dolláros záróárfolyam alapján közel 66 milliárd dollár.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.