2014. augusztus. 26. 08:31 MTI Utolsó frissítés: 2014. augusztus. 26. 13:17 Vállalkozás

Továbbépítkezik az Audi Győrben

A tavaly ősszel átadott, 75 ezer négyzetméteres logisztikai parkot készülnek bővíteni, amit a növekvő igényekkel magyaráz a cég.

Bővítené 75 ezer négyzetméteres, 10 milliárd forintból megépült, tavaly ősszel átadott logisztikai parkját a győri Audi-gyár – írta keddi számában a Kisalföld.

A megyei napilapnak Czechmeister Mónika, a cég szóvivője elmondta: a megnövekedett logisztikai igények indokolják a lépést. Hozzátette, hogy szeretnék, ha Győrben lenne a második logisztikai csarnok, de a pontos helyszín kiválasztását még tárgyalások előzik meg. 

A regionális környezetvédelmi felügyelőség közölte: egy meg nem nevezett győri cég kérésére megkezdődött egy, a már álló logisztikai park melletti helyszín előzetes vizsgálata, mivel a kérvényező abban bízik, hogy a versenytárgyalások során ő nyeri el az építés lehetőségét.