Perel az MKB a devizahitelek miatt, ötmilliárdot azért félretett
Az MKB Bank Zrt. az árfolyamrés alkalmazásának semmissége miatt 2014 első félévére 5,1 milliárd forint céltartalékot képzett az ügyfelekkel történő elszámolás fedezetére – jelentette be hétfőn a hitelintézet. A bank élni fog a perindítás lehetőségével az egyoldalú szerződésmódosításokkal kapcsolatban.
Az egyoldalú szerződésmódosításokkal kapcsolatban – amelyek hatása jelenleg nem számszerűsíthető – az MKB Bank a törvényben biztosított határidőn belül élni fog a perindítás lehetőségével.
Az Országgyűlés július 4-én fogadta el a devizahiteleseket megsegítő első törvényt, amely semmisnek mondja ki az árfolyamrést, és ahelyett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalos devizaárfolyamának alkalmazását írja elő. A jogszabályt pénteken hirdették ki.
A pénzügyi intézményeknek a törvény hatálybalépése után kilencven napon belül kell átszámolniuk a folyósítás és a törlesztés összegét visszamenőleg, külön törvényben meghatározott módon.
A pénzügyi intézményeknek a törvény hatálybalépését követő 30 napon belül meg kell vizsgálniuk a fogyasztói kölcsönszerződés részévé váló azon általános szerződési feltételeket (ászf), amelyekben szerepel az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét tartalmazó kikötés, és nyilatkozniuk kell arról, hogy az azokban foglalt szerződéses feltételeket tisztességesnek vagy tisztességtelennek tekinti-e.
Az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő szerződéses kikötés semmis, ha a pénzügyi intézmény a törvényben meghatározott határidőn belül nem kezdeményezi a polgári peres eljárás lefolytatását, vagy a bíróság a keresetet elutasítja vagy a pert megszünteti.