Vállalkozás MTI 2014. március. 28. 13:14

Miniacélmű épül Diósgyőrben

Várhatóan 2016-ra elkészül egy háromszáz embert foglalkoztató acélmű és egy hengermű Diósgyőrben.

Ismét acélt gyártanak majd Diósgyőrött, még ebben az évben megkezdődik egy úgynevezett miniacélmű és a hozzá kapcsolódó hengermű építése, a beruházás mintegy 55 millió euróba kerül - hangzott el a projektet indító ünnepségen pénteken.

A diósgyőri kohászat - amelynek alapítása Fazola Henrik és fia, Fazola Frigyes nevéhez kötődik - több mint 240 év működés után 2009-ben szűnt meg, újraindításával azonban sokan, többször próbálkoztak.

Az egykori diósgyőri acélmű

Most nem a tradicionális törzsgyár, hanem az onnan néhány száz méterrel odébb lévő, az egykori Diósgyőri Gépgyár területén kialakított Diósgyőri Ipari Parkban épül fel az új acélmű, a magyar-szlovák érdekeltségű Miskolc Steel Mills (MSM) Kft. beruházásában. Az eseményen jelen volt Rudolf Schuster, Szlovákia volt köztársasági elnöke is.

A várhatóan 2016-ra elkészülő, 320 ezer tonna éves kapacitású és több mint háromszáz embert foglalkoztató gyár beruházását magántőkéből, és az Exim Bank hiteléből finanszírozzák.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.