9 szó, amiből meggazdagodhatunk
A legnagyobb e-kereskedelmi oldalon majdnem 57 ezer olyan könyvet lehet kapni, amely személyes pénzügyekkel foglalkozik. Ez 3 milliárd szót jelent, ám ebből mindössze kilencet érdemes kivenni, amely jó irányt adhat személyes pénzügyeinknek.
Nagyjából 57 ezer olyan könyv található a legnagyobb e-kereskedelmi oldalon, mely személyes pénzügyekkel foglalkozik, ez 3 milliárd szót jelent, ám igazából 9 szóra érdemes igazán figyelni – írja a Business Insider. Ez a 9 szó pedig a következő: dolgozzunk nagyon sokat, költsünk keveset, a különbséget fektessük be.
Mindezeken túl ugyanakkor nem igazán érdemes nagyon bonyolult könyveket elolvasni a személyes pénzügyekről az oldal szerint, a legtöbb fő csapásirányt egy-két mondatban össze lehet foglalni.
Az oldal össze is szedett 61 ilyen mondatot, ezek közül párat érdemes kiemelni. Ilyen például az, hogy érdemes inkább a történelmet, semmint az előrejelzéseket tanulmányozni, csak olyan termékekbe és cégekben fektessünk be, amelyek működését, lényegét egy hatévesnek is el tudjuk magyarázni. Fontos észben tartani, hogy 5-7 évenként az emberek elfejeltik, hogy 5-7 évente recesszió, gazdasági lassulás szokott bekövetkezni. Fontos ezt a mondatot is észben tartani: tételezzük fel a legrosszabbat, reménykedjünk a legjobban, és fogadjuk el a valóságot.
A további megfontolandó befektetési, megtakarítási, pénzköltési tanácsokról ide kattintva olvashat.