2014. március. 20. 05:18 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 20. 08:22 Vállalkozás

Vannak, akik a könyvelést is bekötnék a NAV-hoz

Szakértők szerint ki kellene alakítani egy olyan informatikai rendszert, amellyel a cégek könyvelési rendszereibe is betekinthetne online az adóhivatal – írta a Magyar Nemzet.

A rendszer bevezethető lenne, és ezzel több száz milliárd forintra tehetne szert az államkassza, hiszen egyszerűen kiszűrhetővé válnának az adóügyi visszaélésre szakosodott bűnözői körök – mondta a lap szerint Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke.

Lőcsei Tamás, a PwC magyarországi cégtársa szerint hasonló rendszer Nyugat-Európa több országában is működik, Hollandiában, Portugáliában, Németországban például bizonyos feltételek mellett az adóhatóság betekinthet cégek kisebb-nagyobb csoportjának könyvelésébe.

A tisztességesen működő közepes és nagyobb társaságoknak is megérné, ha nem kellene hónapokig vendégül látniuk az adóhivatal embereit – tette hozzá.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.