2013. december. 21. 08:34 MTI Utolsó frissítés: 2013. december. 21. 08:34 Vállalkozás

A Blackberry az iPhone-beszállítóval szerződött le

A Blackberry mobilgyártó borzasztó negyedévet zárt, viszont bejelentette, hogy ötéves együttműködésbe kezd a Foxconnal, az Apple beszállítójával.


Rossz negyedévet zárt a BlackBerry. A kanadai telekommunikációs cégnek 4,4 milliárd dolláros vesztesége volt a harmadik negyedévben, és 56 százalékkal zuhantak a bevételei. A cég bevétele 2013 harmadik negyedévében 1,2 milliárd dollár volt a 2012-es harmadik negyedévben elért 2,7 milliárd dollárhoz képest.

Az idei harmadik negyedév volt az első három olyan hónap, amikor már John Chen irányította céget. Chen feladata, hogy talpra állítsa a gyengélkedő céget, de eddig nem érte el a várt eredményt. A harmadik negyedévben 4,3 millió okostelefont adott el a cég, az előző év azonos időszakában még 6,9 millió darabot.

Chen úgy nyilatkozott, hogy a cég még "nagyon is életben van", de most nagyobb hangsúlyt fektetnek a szoftverértékesítésre, mint a hardverekre. 2013 harmadik negyedévében a bevételek 40 százalékát adták a hardver eladások, 53 százalékot a különböző szolgáltatások és csak 7 százalékot a szoftverek és egyéb bevételi tételek.

A pénteki nap második nagy bejelentése az volt, hogy a BlackBerry ötéves együttműködésbe kezd a Foxconnal. A tajvani cég telefon-összeszereléssel foglalkozik, gyárai nagyobb része Kínában van, és többek között a BalckBerry riválisának, az Apple-nek is beszállítója. A BlackBerry bejelentése szerint a Foxconn nemcsak összeszereléssel fog foglalkozni, hanem egyes új termékek fejlesztésében és legyártásában is részt fog venni.

Colin Gillis a BGC Partners elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy a még a Foxconnal való társulás is visszaüthet a kanadai cégre. A BlackBerry különböző kormányzati szervezeteket is a fontosabb megrendelői között tudhat. Az elemző szerint ezeknek a szervezeteknek adatbiztonsági kifogásaik lehetnek, hogy egy olyan telefont használjanak bizalmas beszélgetések lefolytatására, amelyeket Kínában gyártottak.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.