2013. október. 21. 05:15 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 21. 09:03 Vállalkozás

MN: az iparkamara a NAV-val hajtatja be a tagdíjakat

Megkezdték az elmaradt kamarai tagdíjak behajtását – írta a Magyar Nemzet.

A Magyar Nemzet hétfői számában Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) főtitkára elmondta, hogy Baranyában már 50 ügyet adtak át az adóhatóságnak. Az ötezer forintos hozzájárulást 2012-ben és 2013-ban kell fizetniük a vállalkozásoknak, a behajtáskor az adóhatóság 10 ezer forintos bírságot is felszámít. A főtitkár tájékoztatása szerint a tavalyi kötelezettségnek eddig 540 ezer vállalkozó tett eleget, az idén 390 ezer fizette be a hozzájárulást. Korábban 700 ezerre tették a kötelezettek számát, de ez az idén kevesebb lehet, mert az agrárvállalkozások az idén már nem az MKIK-hoz tartoznak.

hvg360 Csendes-Erdei Emese 2025. május. 06. 09:30

Nem biztos, hogy hormonbetegek vagyunk, ha felszedtünk pár kilót

Minden harmadik gyermek túlsúlyos, és ennek döntően életmódbeli oka van. Sok felnőtt hormonbetegnek képzeli magát pusztán azért, mert felszedett néhány kilót – mondta el a HVG-nek adott interjúban Luczay Andrea endokrinológus, gyermekgyógyász, a Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság vezetőségi tagja