A nagy török kereskedelmi bankok jól menedzselt cégek, megfelelően tőkésítettek, hatékonyak, az eszközállományuk jó minőségű és törekednek a transzparens működésre. Befektetői szemmel jó minőségű, növekedő, befektetésre ajánlott bankok ezek, de felmerülhet a kétely, hogy túl nagy optimizmus lengi körül a szektort, és felmerülhet az igény valami olcsóbb vagy defenzívebb befektetési alternatívára. Ezek lehetnek az iszlám bankok, amelyek keményvonalas, vallásos országokban, mint például Szaúd-Arábiában a bankrendszer eszközeinek 38 százalékát adják, és Törökországban is további térnyerésük várható – írja a Fundman befektetési blog.

Az iszlám nem pártolja a kamatszedés intézményét, és amikor már a virágzó olasz és németalföldi kereskedővárosok híres bankárdinasztiái is teljesen bevett gyakorlatként szedtek és adtak kamatot, és már vallásilag is elfogadottá vált a kamatszedés intézménye, az iszlám felfogásban akkor sem következett be gyökeres fordulat. Azonban a kapitalizmus fejlődésével egyre nagyobb lett a nyomás, hogy létrejöjjön egy olyan modell, ami az alapelvekkel összhangban állva lehetővé teszi a tőke áramlását. A megoldás a profitmegosztás és a részvétel – azaz a participáció – lett, ahonnan az ilyen bankok másik elnevezése fakad, vagyis a "betétesek" és az "adósok" gyakorlatilag mintha egy közös vállalkozást üzemeltetnének, a betétesek "részt vesznek" például egy eszköz, gép beszerzésében, hogy aztán később annak nyereségét megosszák.

Ellentétben a hagyományos bankokkal, a participációs bank nem ígér előre betéti kamatot az ügyfélnek, csak azt lehet tudni, hogy a profit mekkora részét fogja kiosztani, általában ez 65-95% között mozog, de a 80-85% a legelterjedtebb. A hozam így nem garantált, a betétes az időszak végén tudja meg mennyi az annyi. Persze ahhoz, hogy azért a vallási dimenzió mellett ezek a bankok versenyképesek legyenek, ahhoz a végeredménynek hasonlítania illik az aktuális betéti kamatokra, ezért a bank ehhez szabja a részesedési arányt.

A hitel oldaláról nézve, mivel a bank nem szedhet kamatot, ezért a bank egy eszközt vesz – ami lehet tárgyi eszköz, vagy például egy másik cég – amit egyből továbbad a cégnek egy fix haszonkulccsal (kamat), és engedi, hogy a cég részletekben fizessen. Ez technikailag úgy néz ki, mint egy jelzáloghitel törlesztése. Az egyik fontos különbség a hagyományos bankokhoz képest, hogy itt szigorú feltétel, hogy valamiféle eszközvásárlásra sor kerüljön. A bankok igyekeznek olyan termékeket kitalálni, amelyekkel versenyképesek lehetnek, például a két tőzsdén levő iszlám bank közül a Bank Asyanál hitelkártya is van – azzal a kitétellel, hogy készpénzt nem lehet vele felvenni, csak vásárolni. Mivel elvileg késedelmi kamatot nem számíthat fel a bank, ezért egyfajta büntetőköltséget számol fel a felhasznált hitel arányában – ami nem meglepően kísértetiesen hasonlít a piaci aktuális hitelkártya-kamatokra.

A másik nagy különbsége nemteljesítő hitelek kezelésében van. Az az általános banki szabályozás, ami a 90 napos nemteljesítési időszakról és céltartalékolásról szól, ugyanúgy érvényes a participációs bankokra, azonban a potenciálisan nemteljesítővé váló hitelek észlelése itt sokkal gyorsabb, hiszen a részletfizetéssel adós maradó ügyfél egyből a nemteljesítő hitelek előszobájának tekinthető csoportba kerül.