2013. április. 09. 14:25 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 09. 14:35 Vállalkozás

Szlovák vagonokat vett a GYSEV 600 millióért

Ötven tehervagont vásárolt a GYSEV Cargo Zrt. - közölte a vasúttársaság szóvivője. Ez lesz az első alkalom, hogy saját logóval ellátott vasúti kocsikkal jár majd a cég, és így Európa-szerte ismertebbé tehetik a vállalatot.

A 600 millió forintos beruházásra azért volt szükség, mert az elmúlt időszakban folyamatosan emelkedtek a GYSEV megrendelései. A tendergyőztes, a szlovákiai Loko Trans Eaos típusú teherkocsijai elsősorban olyan ömlesztett áru szállítására alkalmasak, mint a szén, a vasérc, a koksz, a farönk vagy az ömlesztett színesfém.

A kocsik alvázát felújították és új kocsiszekrénnyel, valamint kerekekkel szerelték fel azokat a műhely szakemberei, így most 100 kilométeres szállítási sebességre alkalmasak. A saját tulajdonú kocsipark fejlesztésének köszönhetően pedig jelentősen csökken a más vasúttársaságoktól kölcsönzött kocsik mennyisége.

Az új kocsik elsősorban Ausztria, Olaszország és Románia irányába fognak közlekedni. A közlemény idézte Skála Jánost, a GYSEV Cargo vezérigazgatóját, aki hangsúlyozta, ez az első alkalom, hogy saját logóval ellátott vasúti kocsikkal járnak, és így Európa-szerte ismertebbé tehetik a cég logóját és ezzel magát a vállalatot is.


 

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.