A legjobb három közé jelölték, de végül a a 145 ezer alkalmazottal dolgozó amerikai rivális kapta a Globális és Világszínvonalú Gyártás kategóriában a Strategic Manufacturing Awards idei díját.
Kedd este, Düsseldorfban átadátk az idei év Stratégiai Gyártók Díját (Strategic Manufacturing Awards). Ezt évről-évre olyan Európa vezető gyártói kaphatják meg, akik a legjobb gyártási stratégiákért és legmodernebb, leghatékonyabb gyárat építették föl és működtetik. A nemzetközi zsűri a díjra most először jelölt magyar gyártót, amit korábban olyan világmárkák kapták meg, mint például az Alstom, Heineken, L'Oreal, Unilever, Toyota Motor Europe vagy a Sara Lee.
A Globális és Világszínvonalú Gyártás kategória 2012-es győztese végül a 145 ezer alkalmazottal és 4,5 milliárd eurós tavalyi árbevétellel büszkélkedő Cognizant Technology Solutions amerikai vállalat lett.
- A Hell Energy számára a nominálás ténye önmagában is hatalmas megtiszteltetés. Azt mutatja, hogy kontinentális nézetben is sikeres, fiatal magyar cég vagyunk, és be tudtunk kerülni ebbe az előkelő társaságba – nyilatkozta az eredményhirdetést követően Tarsoly Elemér, a HELL szikszói gyárának igazgatója.
A hat éve kiosztott, gyárak „Oscar-díjának” számító elismerésről azt érdemes tudni, hogy a korábbi nomináltak és győztesek zöme olyan világcég volt, amelyek több tízezer alkalmazottal és globális jelenléttel bírnak,. és a mezőny alig tizede olyan cég, ahol kevesebb, mint ötezer alkalmazottat foglalkoztatnak.