2012. május. 15. 05:45 MTI Utolsó frissítés: 2012. május. 15. 05:23 Vállalkozás

Kiemelt állami vállalat lesz a Gyulai Húskombinát

Elkészült a Gyulai Húskombinát Zrt. kiemelt állami vállalattá nyilvánításához szükséges kormányrendelet, arról a kabinet várhatóan egy-két héten belül döntést hoz - mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára a Magyar Nemzetnek.

Az 1868-ban alapított cég az ország legrégebbi húsipari vállalkozása, évi 12 ezer tonna feldolgozott élelmiszert állít elő, jelentős exportőr, és számos beszállító is érdekelt a működésében - írta a lap. A társaság a válság hatására csökkenő kereslet miatt 2009 óta termel veszteségesen, jelenleg a mindennapi működés finanszírozása is nehézségeket okoz. 

Ruck János vezérigazgató szerint lejárt banki- vagy adótartozásuk nincs, a dolgozókat rendben fizetik, de egy-két beszállítóval, gazdálkodóval szemben vannak elmaradásaik. A vezérigazgató megjegyezte: a kormányrendelet elfogadásával a kerete teremtődne meg annak, hogy később konkrét lépések történjenek a cég likviditási gondjainak orvoslására. Az esetleg tervezett lépésekről nincs információja, mint mondta, azokról nyilván csak a kormányrendelet elfogadása után lehet tárgyalásokat kezdeni. 

A stratégiailag kiemelt jelentőségűnek minősíthető gazdálkodó szervezet fogalmát a csődtörvény tavalyi módosítása vezette be. Az a cég minősíthető ilyenné, amelynek működése nemzetbiztonsági okból indokolt, nemzetgazdasági szempontból jelentős beruházást valósít meg, törvény által meghatározott országos közfeladatot lát el, illetve nagy összegű állami szerkezetátalakítási támogatásban, hitelgaranciában, kezességvállalásban vagy exporthitel biztosításban részesült - ismerteti a Magyar Nemzet.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.