2012. április. 24. 19:20 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. április. 24. 21:07 Vállalkozás

A cégek nem tehetik meg, amit a kormány igen

Módosító javaslatot nyújtott be hétfőn a fogyasztóvédelmi törvényhez két fideszes képviselő azért, hogy a szolgáltató cégek ne szedhessenek be külön díjat az ügyfelektől a számláik sárga csekkel való kifizetéséért. A javaslat egy nappal azután született, hogy a kormány bejelentette, megadóztatná a sárga csekkes befizetéseket.

Zsigó Róbert és Mágori Józsefné, a Fidesz képviselőinek keddi módosítója "a fogyasztók vagyoni érdekeinek védelme céljából" kizárná, hogy a közszolgáltató cégek külön díjat állapítsanak meg a számla nyomtatott példányáért, illetve a számla sárga csekken keresztül történő kiegyenlítéséért - olvasható a javaslatban, amelyet a fogyasztóvédelmi törvény módosítására nyújtottak be.

A módosító időzítése érdekes, hiszen tegnap a kormány a Széll Kálmán-terv második verziójában ezzel épp ellenkező tartalmú tervet tűzött ki célul a tranzakciós adóval, amelyet a sárga csekkes befizetésekre is bevezetnének.

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (Feosz) mindenesetre örül a két fideszes módosító javaslatának. A szervezet közleményében azt írja, hogy a javaslat elfogadása "végérvényesen pontot tenne a fogyasztók érdekeit sértő gyakorlatra és a jövőben a fogyasztóvédelemről szóló törvény garantálná, hogy a szolgáltatók ne köthessék a sárga csekkel történő számlakiegyenlítést egyéb díj megfizetéséhez".

Március végén egyébként a fogyasztói panaszok miatt Bodonovich Jenő média- és hírközlési biztos eljárást indított a Magyar Telekom által májustól bevezetendő tranzakciós díjjal kapcsolatban.

A Magyar Telekom hírlevelében arról tájékoztatta előfizetőit, hogy környezetvédelmi okokra hivatkozva a postai utalványon - azaz sárga csekken -, valamint a személyes ügyfélkapcsolati irodákban befizetett T-Home- és T-Mobile-számlák után 142,24 forint tranzakciós költséget számít fel. A biztos egyeztetési eljárást kezdeményezett a szolgáltatóval.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. május. 10. 20:00

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

Prevost bíboros a XIV. Leó nevet választotta, ezzel pedig egyben utalást is tett arra, hogy mely elődeinek szellemében kívánja kormányozni a katolikus egyházat. A Leó pápák története meglehetősen vegyes, volt köztük nagy egyházreformer pápa, mások a szociális érzékenységükkel tüntettek, de olyan is akadt, aki végérvényes szakadást idézett elő a keresztény közösségben. Volt, aki a hívek harcos védelmével írta be magát a pápaság történetébe, akadt, aki korát meghaladó nézeteket vallott, de olyan is, aki évszázadokkal pörgette volna vissza az idő kerekét, ha teheti, mások pedig ügyesen játszották a hatalmasok játékát egy olyan korban, amikor az egyház feje nem csak spirituális vezető, de világi hatalommal rendelkező uralkodó is volt.