Vállalkozás MTI 2012. január. 26. 14:03

Veszteséggel zárta a IV. negyedévet a Nokia

21 százalékkal csökkent a Nokia értékesítése, így 1,07 milliárd eurós adózott veszteséggel zárta a tavalyi utolsó negyedévet.

AP

Az eladott mobiltelefonok számát tekintve a világon legnagyobb ágazati cég egy évvel korábban még 745 millió euró profittal fejezte be a negyedévet. A Nokia azt közölte csütörtökön, hogy a bevétele 10 milliárd euróra esett vissza a 2010 utolsó negyedévi 12,6 milliárd euróról.

A cég okostelefonjainak értékesítési árbevétele 23 százalékkal zsugorodott, darabszámra 31 százalékkal kevesebbet, 19,6 milliót adott el belőlük a Nokia a decemberrel zárult tavalyi utolsó három hónapban.A cég alaptevékenységből származó részvényarányos nyeresége 73 százalékkal esett, 0,06 euró volt, de így is meghaladta a szakértők által várt 0,04 eurót.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.